Részeg rimaszombati koldusok a bécsi tűzvész áldozatai

Bécs |

<p>Szlovák állampolgárok égtek halálra az október 1-jén kiütött bécsi tűzvész során &ndash; erősítette meg a külügyminisztérium. A tetemeket ujjlenyomat és DNS-minta alapján sikerült azonosítani &ndash; jelentette az APA hírügynökség.</p>

Peter Stano külügyi szóvivő elmondta, a tűz által okozott elváltozások miatt az azonosítás az átlagosnál nehezebb volt. A minisztérium szoros kapcsolatban áll az osztrák szervekkel, de további információkat az áldozatok személyiségi jogaira való tekintettel nem közöltek. Az APA osztrák rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta, a négy, 30-37 év közötti férfi, és a 22 éves nő Rimaszombatból származik. Németországból mentek Ausztriába, Bécsben koldulásból tartották fenn magukat. A tűzről, amely valószínűleg a kályha miatt keletkezett, és terjedt át a lakásra, azért nem szereztek tudomást, mert nagy mennyiségű alkoholt fogyasztottak, majd elaludtak. Az áldozatok a védett Oberlaa fürdőparkban levő elhagyott vendéglő épületében csöveztek, Bécs 10. kerületében, Favoritenben. A tűzoltók csak lélegeztető készülékekben tudták eloltani a tüzet. Paul Eidenberger bécsi rendőrségi szóvivő elmondta, a tetemek a felismerhetetlenségig összeégtek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?