Rendkívüli uniós tanácskozás a menekültügyről

Brüsszel |

<p><span style="font-size: 12px;">Rendkívüli tanácskozást tartanak hétfőn az Európai Unió tagállamainak belügyminiszterei Brüsszelben a migrációs válság miatt.</span></p>

A megbeszélések középpontjában az a kvótarendszer áll majd, amelynek alapján a menedékkérőket szét lehetne osztani a tagállamok között.     Az uniós tagállamok vezetői korábban abban állapodtak meg, hogy önkéntes felajánlások alapján két év alatt Olaszországból és Görögországból 40 ezer menedékkérőt telepítenek át más országokba, valamint 20 ezer menekültet fogadnak be az unión kívül, konfliktuszónák közelében lévő menekülttáborokból. Ez utóbbi célszámot sikerült túlteljesíteni  már a nyáron, az unión belül áttelepítendők esetében viszont csak valamivel több mint 32 ezer főről sikerült megállapodni. Miután a terv két évre vonatkozik, ezért a miniszterek úgy döntöttek, később visszatérnek a kérdésre.     Közben azonban tovább nőtt az érkező menedékkérők száma, az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker pedig a héten új javaslatot jelentett be. Ennek lényege, hogy a korábbi 40 ezer főn túl, a tagállamoknak kötelező kvóták alapján további 120 ezer menedékkérőt kellene befogadniuk Olaszországból, Görögországból  és immár Magyarországról is.     A lap emlékeztet, hogy nemcsak Magyarország, hanem más országok is ellenzik a kötelező kvótákat. Ennek ellenére a miniszterek tanácsának soros elnökségét ellátó Luxemburg bizakodó, hogy hétfőn sikerül politikai megállapodásra jutni.     "Nehéz megbeszélés lesz" - idézi a hírportál az egyik, neve mellőzését kérő forrást, emlékeztetve egyúttal, hogy Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke rendkívüli uniós csúcs összehívását helyezte kilátásba, ha a minisztereknek nem sikerül dűlőre jutniuk. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?