Rakétatalálat ért egy moldovai zászló alatt közlekedő tankert az odesszai kikötő közelében

01

Rakétatalálat ért pénteken egy moldovai zászló alatt közlekedő ukrán tartályhajót az ukrajnai Odessza kikötőjének közelében, a tanker orosz legénységének két tagja megsebesült – közölte a moldovai hajózási hivatal, amely szerint nem lehet tudni, hogy ki indította el a rakétát.

Vadim Pavalachi, a hivatal igazgatóhelyettese a Reuters brit hírügynökségnek azt mondta: a Fekete-tenger semleges területén haladó, Millennial Spirit nevű hajó legénységének minden tagját kimentették, ketten viszont súlyosan megsebesültek, kórházba szállították őket.

Az AP amerikai hírügynökség azt idézte a hivataltól, hogy a rakétatalálat hatására tűz ütött ki a hajón, annak berendezései a mentőcsónakokkal együtt megsemmisültek. A legénység mentőmellényben hagyta el a tankert. A mentést az ukrán hatóságok végzik.

A 2200 tonnás tanker a második kereskedelmi hajó, amelyet találat ért az ukrajnai orosz katonai művelet kezdete óta. Csütörtökön a török tulajdonban lévő Yasa Jupiter teherhajót érte tüzérségi találat, szintén Odesszától nem messze.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban rendelte el katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területekről. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?