Rakétákat lőtt ki Észak-Korea a Japán-tengerre

Phenjan |

<p>Öt rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki a Japán-tengerre vasárnap Észak-Korea - közölte a dél-koreai hadsereg.</p>

A rakétákat feltételezhetően az Észak-Korea keleti határa közelében fekvő Vonszan városból indították északkeleti irányban, helyi idő szerint délután 4 óra 20 perctől kezdődően mintegy ötven percen át - mondta a dél-koreai hadsereg egyesített vezérkari főnökének szóvivője, Cson Ha Kju. A rakéták mintegy 200 kilométert tettek meg, mielőtt a tengerbe csapódtak.

Ez volt a második alkalom idén, hogy Észak-Korea rakétákat indított. A legutóbbi pénteken volt, akkor hajó elleni rakétákkal gyakorlatoztak, Kim Dzsong Un államfő vezénylete alatt. Észak- és Dél-Korea között a korábbinál is feszültebb légkör uralkodik Dél-Korea és az Egyesült Államok márciusra tervezett közös hadgyakorlata miatt. Észak-Korea azzal vádolja déli szomszédját, hogy a hadgyakorlat egy északi irányú támadás "főpróbája" lesz.

Cson Ha Kju úgy vélekedett, hogy a két rakétaindítás "kardcsörtetés" Phenjan részéről, különösen mert az utóbbi hónapokban megromlott a viszonya Washingtonnal. Az Egyesült Államok új szankciókat vezetett be a bezárkózó kommunista ország ellen, mert gyanúja szerint az hackertámadást intézett a Sony Pictures ellen a filmstúdió Észak-Koreáról szóló szatirikus filmvígjátéka miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?