Putyin most már a világ bármelyik pontjára képes csapást mérni

rakéta
Moszkva |

Vlagyimir Putyin orosz elnök felügyelete alatt sikeresen tesztelték az Avantgard kódnevű hiperszonikus hadászati interkontinentális rakétarendszert, amely hagyományos és atomrobbanófejek hordozására is alkalmas.

Putyin az orosz védelmi minisztériumból követte figyelemmel a Távol-Keleten végrehajtott kísérletet. A rakéták 6000 kilométert tettek meg az uráli kilövőállástól a Kamcsatkai-félszigeten lévő Kura támaszpontig.

Az orosz elnök márciusban jelentette be, hogy új fegyvereket fejlesztenek ki, köztük az Avantgard rakétarendszert, amelynek rakétái állítása szerint a világ szinte bármely pontjára képesek lecsapni, jól manőverezhetőek és képesek könnyen kikerülni a légvédelmi rakétákat. Ma köszönetet mondott a tervezőknek, akik 2003 óta dolgoznak a fejlesztésen, a kísérlet résztvevőinek és a védelmi minisztériumnak a kiváló munkáért.

Az orosz elnök nagyra értékelte a sikeres kísérletet, és megállapította, hogy Oroszország elsőként jutott az új típusú fegyverhez. Az orosz hadseregben 2019-ben állítják hadrendbe az új rakétarendszert.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?