Putyin kész delegációt küldeni Minszkbe az Ukrajnával folytatandó tárgyalásra

Vlagyimir Putyin

Kész delegációt küldeni Minszkbe Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ukrajnával folytatandó tárgyalásra – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken Moszkvában.

„Mint tudják, Ukrajna elnöke (Volodimir) Zelenszkij ma kijelentette, hogy kész tárgyalni Ukrajna semleges státuszáról. Vlagyimir Putyin orosz elnök kezdetben azt mondta, hogy a különleges hadművelet célja a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaság segítése, többek között Ukrajna demilitarizálásával és nácitlanításával. És ez a semleges státusz szerves részét képezi” – mondta Peszkov.

„Ebben az összefüggésben Vlagyimir Putyin, válaszul Zelenszkij javaslatára, kész Minszkbe küldeni egy orosz delegációt a védelmi minisztérium, a külügyminisztérium és az elnöki adminisztráció képviselőinek szintjén, hogy tárgyaljon az ukrán delegációval” – tette hozzá.

Peszkov szerint Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök  megígérte Putyinnak, hogy biztosítani fogja a tárgyalási folyamathoz szükséges feltételeket, köztük a küldöttségek elhelyezését és biztonságát. A két államfő erről pénteken telefonon beszélt egymással.

Putyin elnök csütörtök hajnalban rendelte el katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségei, így a főváros ellen is hadműveletet folytatnak, és támadást indítottak a Moszkva által támogatott szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területekről. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A felek halálos áldozatokról és sebesültekről is beszámoltak. A nemzetközi közösség büntetőintézkedéseket jelentett be Moszkva ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?