Putyin és Trump Szíriáról és Észak-Koreáról tárgyal majd

Moszkva |

<p>A kétoldalú viszony, valamint szíriai és az észak-koreai helyzet lesz a fő témája Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök tárgyalásának vietnami Da Nangban, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezetének november 10-én és 11-én megrendezendő csúcstalálkozóján.</p>

Ezt Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója jelentette ki újságíróknak szerdán Moszkvában. Szavai szerint a kétoldalú kapcsolatokban nagyon sok a probléma,  a kapcsolatok "a kudarc, a válság állapotában" vannak.

A Kreml tisztségviselője ugyanakkor -  ugyanúgy, mint a nap folyamán korábban Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő -  elismerte, hogy a találkozó pontos idejét még nem egyeztették.

"Készek állunk a két elnök  alapos kétoldalú különmegbeszélésére, amelynek lehetősége többször is szóba került" - mondta.

Usakov szerint mivel mind Trump, mind Putyin részt vesz majd az APEC-csúcs rendezvényein, ezért "logikus, hogy találkozhatnak és megvitatnak egyes kérdéseket".

A már Da Nangban tartózkodó Szergej Lavrov orosz külügyminiszter bejelentette, hogy Putyin kész a Trumppal való találkozásra. Utalt rá, hogy hasonló szándékra utaló nyilatkozatok hangzottal el az amerikai elnök részéről is. Mint mondta, az ügyben a két fél protokollszolgálata kapcsolatban áll egymással. 

Az ázsiai körúton tartózkodó Trump még az indulása előtt, Washingtonban kijelentette a Fox News hírtelevíziónak: "Lehet egy találkozónk Putyinnal, aki  nagyon fontos, mert ők (az oroszok) segíthetnek nekünk Észak-Koreával és Szíriával kapcsolatban. Beszélnünk kell Ukrajnáról". 

A tervek szerint mindkét elnök pénteken érkezik meg Da Nangba. Trump és Putyin számos alkalommal lépett már telefonon kapcsolatba, de személyesen eddig csak július 7-én, a G20-csoport hamburgi csúcstalálkozóján találkozott személyesen is egymással. Az akkori tanácskozásuk két és egynegyed órán át tartott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?