<p>Oroszország és Törökország egyetért abban, hogy növelni kell a szíriai politikai rendezést célzó erőfeszítéseket - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután hétfőn Szocsiban több mint négyórás tárgyalást folytatott török hivatali partnerével, Recep Tayyip Erdogannal.</p>
Putyin és Erdogan egyetértett a politikai rendezés szükségességében Szíriában
"A terroristákkal szemben elért sikerek fényében Erdogan elnök úrral szolidárisak vagyunk abban, hogy fokozni kell a hosszú távú normalizálást célzó erőfeszítéseket ebben az országban" - mondta Putyin az Erdogannal közösen megtartott sajtótájékoztatóján.
Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy ezeket az erőfeszítéseket elsősorban a politikai rendezés, valamint a konfliktust követő helyreállítás előmozdítása érdekében kell fokozni. Mint mondta, ismertette Erdogannal a teheráni tárgyalásainak részleteit, valamint a vietnami Danangban szombaton elfogadott orosz-amerikai nyilatkozatot, amely leszögezte, hogy véglegesen le kell számolni az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezettel, valamint biztosítani kell Szíria szuverenitását, egységét és területi épségét.
Putyin azt hangoztatta, hogy Oroszország, Törökország és Irán együttműködése konkrét eredményeket hozott Szíriában. Hozzátette: Moszkva és Ankara továbbra is együttműködik majd az arab országban zajló válság megoldása érdekében.
Azt, hogy a két ország a politikai rendezésre kíván összpontosítani Erdogan is megerősítette. A török elnök a nap folyamán, még a Putyinnal lefolytatott tárgyalást megelőzően, bírálta a danangi nyilatkozatnak azt a kitételét, amely szerint a szíriai polgárháborúnak "nincs katonai megoldása" és úgy vélekedett, hogy aki így gondolja, az vonja ki a csapatait Szíriából.
A két vezető a szíriai helyzet mellett részletesen áttekintette a kétoldalú gazdasági kapcsolatok kérdéseit is.
Erdogan kijelentette, hogy "különösen nagy jelentőséget" tulajdonít a kétoldalú hadiipari együttműködésnek. (A török elnök szeptember 12-én jelentette be, hogy Ankara Sz-400-as légvédelmi rakétarendszerek megvásárlásáról állapodott meg Moszkvával.) Méltatta, hogy a török agrártermékek ismét eljutnak az orosz piacra, de egyúttal kifejezte abbéli reményét is, hogy Moszkva véglegesen eltörli az Ankara ellen azt követően bevezetett korlátozásokat, hogy egy török vadászgép a szíriai határ közelében, légtérsértésre hivatkozva két éve lelőtt egy orosz harci repülőgépet.
Az orosz elnök, aki a tárgyalást megelőzően arról beszélt, hogy gyakorlatilag teljesen helyreálltak a kapcsolatok, a sajtótájékoztatón közölte, hogy a tervek szerint 2023-ben indítják be az orosz építésű nukleáris erőmű első reaktorblokkját a törökországi Akkuyuban.
A Rosszija 24 orosz hírtelevízió szerint a két elnök idén immár ötödik alkalommal találkozott egymással.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.