Putyin és Abe a békeszerződés megkötésének felgyorsításáról állapodott meg

Putyin és Abe
Szingapúr |

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Abe Sindzó japán kormányfő megállapodott a Japán és Oroszország közötti békeszerződés megkötéséről folyó tárgyalások felgyorsításáról, a hadiállapot megszüntetéséről szóló 1956-os nyilatkozat alapján - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a két vezető szerdai szingapúri találkozóját összegezve.

 

Abe Sindzó a találkozót követően reményét fejezte ki, hogy Moszkva és Tokió feloldhatja a békeszerződés útjában álló területi vitáját.

"A Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kiépített bizalom alapján megoldjuk a területi kérdést és megkötjük a békeszerződést" - hangsúlyozta a japán miniszterelnök.

Mint mondta, az orosz elnökkel "négyszemközt, mindössze tolmácsok jelenlétében folytatott tartalmas megbeszélést" a békeszerződésről. A kormányfő kijelentette: kész Putyin elnökkel közösen pontot tenni a több mint hetven év óta megoldatlan helyzet végére.

Abe egyben bejelentette: a jövő év elején Oroszországba készül. "Jövőre találkozom Putyin elnökkel a (június 28-29-én megrendezésre kerülő oszakai) G-20 csúcson, de ezt megelőzően még az év elején Oroszországba megyek, ahol szintén csúcsszintű megbeszéléseket fogunk folytatni" - fűzte hozzá.

 

A szerződés megkötésének akadálya a Kuril-vonulat négy déli szigetének (Kunasir, Iturup, Sikotan és Habomai) hovatartozása ügyében fennálló az orosz-japán területi vita. A két ország között a második világháború vége óta csak fegyverszünet van érvényben.

A szigeteket a második világháború végén foglalta el a Szovjetunió, és Oroszország sem hajlandó lemondani róluk. Japán az 1855-ös kétoldalú kereskedelmi és határmegállapodás alapján a saját "északi területeinek" tartja őket.

A Szovjetunió és Japán 1956-ban közös nyilatkozatot fogadott el a hadiállapot megszüntetéséről, és Moszkva ígéretet tett két sziget visszaadására.

2013 áprilisában Abe volt az első japán miniszterelnök, aki tízévi szünet után Moszkvában járt, és ő volt az, aki ismét felvetette a területi vita rendezésének ügyét. Azóta intenzívvé vált a legmagasabb szintű párbeszéd, igaz, Putyin értésre adta: Oroszország hajlik ugyan a kompromisszumkötésre Japánnal, de nem hajlandó az érintett szigeteket "eladni" vagy "elcserélni".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?