Putyin állást foglalt a szabadkereskedelem és a klímavédelem mellett

Berlin |

<p>Állást foglalt a szabadkereskedelem fenntartása és az éghajlatváltozás megfékezése mellett Vlagyimir Putyin orosz államfő egy írásában, amelyet a Handelsblatt című német üzleti lap közölt csütörtökön, a G20 csoport hamburgi csúcstalálkozójára időzítve.</p>

Az orosz elnök vendégkommentárjában hangsúlyozta, hogy meggyőződése szerint csak a nyitott, és egységes szabályokra alapozott kereskedelmi kapcsolatok révén lehet ösztönözni a világgazdaság növekedését és az államközi kapcsolatok fejlődését.

A Handelsblatt értékelése szerint Vlagyimir Putyin az állásfoglalásával Angela Merkel német kancellárt, a vezető ipari államokat és a legnagyobb feltörekvő gazdaságú országokat, valamint az EU-t összefogó G20 csoport vezetőinek pénteken kezdődő tanácskozásának házigazdáját támogatja, aki szeretné elérni, hogy a húszak a kétnapos találkozó zárónyilatkozatában kötelezzék el magukat a szabadkereskedelem mellett.

Ezt azonban elutasítja a csoport meghatározó tagja, az Egyesült Államok, amelynek elnöke, Donald Trump német vállalatokat is sújtó  büntetővámokkal védekezne az olcsó acélimport ellen.

Ugyanakkor Vlagyimir Putyin élesen bírálta az Oroszország ellen az ukrán válságban folytatott tevékenysége miatt kivetett nyugati szankciókat. Mint írta, a befektetési tevékenységet, a kereskedelmet és mindenekelőtt a technológiai transzfert - a fejlett gazdasági, termelési eljárások átadását sújtó "egyoldalú, politikai indíttatású szankciók a protekcionizmus rejtett formáját jelentik". 

Az ilyen büntetőintézkedések Oroszország szerint "nem csupán kilátástalanok, hanem ellentétesek is a G20 csoport elveivel és a világ valamennyi országának érdekeivel" - írta Putyin.

A hamburgi csúcs másik nagy vitatémája az éghajlatváltozás megfékezéséért folytatott küzdelem. Az ügy azután került a középpontba, hogy Donald Trump bejelentette, hazája kilép a párizsi klímavédelmi egyezményből. Az orosz elnök ezzel kapcsolatban ugyancsak a soros elnök Németország mellett foglalt állást.Kiemelte, hogy Oroszország teljesítette az egyezmény elődje, a Kyotói jegyzőkönyv által rögzített kötelességeit, a párizsi megállapodást pedig az éghajlat hosszútávú szabályozásért folytatott erőfeszítések "szilárd nemzetközi jogi alapjának" tekinti, és hozzájárul végrehajtásához.

Vlagyimir Putyin a többi között a csúcs egy további fontos témájáról, a nemzetközi migrációról is írt. Rámutatott, hogy az ENSZ adatai szerint a kereső tevékenységet folytató migránsok az idén több mint 500 milliárd dollárnak megfelelő összeget utalnak a fejlődő országokba, ami a nemzetközi fejlesztési együttműködésre és a fejlődő országokat célzó közvetlen tőkebefektetésekre fordított összeg háromszorosa. Hozzátette: a G20 csoport keretében aktívan dolgoznak azon, hogy lehetővé tegyék a befogadó országokban a migránsok munkaerőpiaci integrációját, kulturális beilleszkedését és szociális biztonságuk megteremtését. 

A hazájukból elűzött emberek ügyében pedig az idén lehetővé válhat egy olyan megoldás, amely esélyt adhat helyzetük rendezésére. Ennek alapja a regionális és globális stabilitás erősítése és a gazdasági növekedés azokban az országokban, "amelyek a soha nem látott menekültáradatokat +generálják+" - írta Vlagyimir Putyin. 

Az orosz elnök pénteken a G20-csúcs margóján megbeszélést folytat Donald Trump amerikai elnökkel. Ez lesz az első hivatalos találkozójuk. Vlagyimir Putyin a tervek szerint Angela Merkellel és Emmanuel Macron francia államfővel is tárgyal a tanácskozás első napján, a háromoldalú megbeszélés elsősorban az ukrán válságról szól majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?