Putyin a végsőkig védi Szíriát

Moszkva. Zárt ülésen tanácsko-zott tegnap Szergej Lavrov orosz és Rex Tillerson ameri-kai külügyminiszter.

Moszkva. Zárt ülésen tanácsko-zott tegnap Szergej Lavrov orosz és Rex Tillerson ameri-kai külügyminiszter. Moszkva nem tekinti ultimátumnak Tillerson felszólítását az Aszadtól való elfordulásra.

Szergej Lavrov a találkozó tévékamerák által rögzített perceiben annak fontosságát hangsúlyozta, hogy nem szabad megengedni a Szíria elleni, jogsértő módon végrehajtott amerikai légi csapások megismétlődését, és rámutatott, hogy Washington ellentmondásos nyilatkozatokat tesz a konfliktussal kapcsolatban. Az orosz diplomácia vezetője elfogadhatatlannak nevezte, hogy a partnereket ultimatív formában választás elé állítsák. Ezzel arra utalt, hogy Tillerson közvetlenül a moszkvai vizitjét megelőzően értésre adta: Moszkvának választania kell a Nyugat és Bassár el-Aszad szíriai elnök között. Lavrov hozzátette, hogy Moszkva a kollektív fellépés híve, és személy szerint őszinte tárgyalásokra számít vendégével egy széles körű terrorellenes koalíció kialakításáról.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes azt hangsúlyozta, hogy Moszkva számára „egészében véve rejtély” az amerikai kormánynak a szíriai válsággal kapcsolatban képviselt irányvonala. Ismételten agressziónak és a nemzetközi jog megsértésének minősítette a szíriai célpontok ellen intézett amerikai katonai csapást. A találkozót megelőzően Vlagyimir Putyin elnök a Mir tévécsatornának kijelentette, romlottak az orosz–amerikai kapcsolatok Donald Trump elnök hivatalba lépése óta. „Azt lehet mondani, hogy munkaszinten, különösen katonai szinten nem lett jobb, hanem valószínűleg romlott” – fogalmazott a kapcsolatok állapotára vonatkozó kérdésre az orosz vezető. Putyin szerint a Szíriára mért katonai csapással az Egyesült Államok megsértette a nemzetközi jogot, mert azt anélkül tette, hogy bebizonyosodott volna, a vegyi fegyvert a szíriai kormányerők vetették be. Megfogalmazása szerint a NATO-szövetségesek úgy viselkednek, „mint a kínai bólogató szobrocskák, semmit sem elemezve abból, ami történik”. Az orosz elnök megismételte a Moszkva és Damaszkusz által képviselt álláspontot, mely szerint Szíria nem rendelkezik vegyi fegyverekkel, azok készleteit megsemmisítették, amit ellenőrizni is lehet. Donald Trump amerikai elnök a Fox televíziónak adott interjújában leszögezte: az Egyesült Államok nem vonul be Szíriába.

Putyin a Nyugat nyomására reagálva közölte, Moszkva nem engedi meg, hogy „színes forradalmak” menjenek végbe Oroszországban és a negyedszázada megalapított Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete többi öt tagállamában – Fehéroroszországban, Örményországban, Kazahsztánban, Kirgizisztánban, és Tádzsikisztánban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?