Puccskísérlet történt Etiópiában, meggyilkolták Amhara vezetőjét és annak tanácsadóját

Abij Ahmed Ali etióp kormányfő

Egy sikertelen puccskísérlet során meggyilkolták az etiópiai Amhara tartomány vezetőjét és annak tanácsadóját - számolt be az állami média vasárnap.

Ambacsú Mekonnenre és tanácsadójára hivatalukban támadtak rá szombaton.

Az állami televízió szerint Aszamnú Cige tábornok, Amhara biztonsági főnöke állt a puccskísérlet mögött

Abij Ahmed Ali etióp kormányfő korábban tájékoztatott, hogy Szeare Mekonnen etióp vezérkari főnököt is meglőtték. Egy helyi tévécsatorna szerint a vezérkari főnök egy másik magas rangú katonai tisztségviselővel együtt meghalt. Az állami televízió szerint Szearét testőre ölte meg

"Azok lőttek rá, akik a legközelebb álltak hozzá" - mondta Abij.

Szombaton puccsal megpróbálták megdönteni az amharai regionális kormányt. Amhara Etiópia kilenc tartományának egyike.

A kormányfő elmondta, hogy az amharai kormányzat több tisztségviselője éppen ülésezett, amikor sor került az államcsínyre. "Néhányakat megöltek, míg másokat megsebesítettek" - tájékoztatott.

Az amharai különleges erőket vezető Tefera Mamo vasárnap hajnalban közölte, hogy a puccskísérletben részt vevő emberek többségét elfogták, néhányan azonban továbbra is szökésben vannak.

Amhara székvárosának, Bahir Darnak a lakói beszámoltak róla, hogy puskaropogást hallottak néhány körzetben, és lezártak több utat. A hatóságok eközben felfüggesztették az internet-szolgáltatást. Helyszíni értesülések szerint a fővárosban, Addisz-Abebában is lövések dördültek el. 

A 100 millió lakosú Etiópiát vezető Abij egyre nagyobb kihívásokkal szembesül a politikai reformok végrehajtása során. A tavaly áprilisban hatalomra került kormányfő arra törekszik, hogy nyitottabbá és demokratikusabbá tegye egykor elzárt országát. Abij politikai foglyokat engedett el, engedélyezte, hogy több betiltott ellenzéki párt újrakezdje működését, és súlyos emberi jogi visszaélésekkel vádolt tisztségviselőket állított bíróság elé. Emellett gazdasági reformokat indított, és több mint húsz év konfliktus végére tett pontot azzal, hogy békét kötött Eritreával.

Hatalomra kerülése és az általa képviselt irányvonal azonban nem aratott osztatlan tetszést. 2018 júniusában gránáttal támadást hajtottak végre egy ülésen, amelyen a miniszterelnök is részt vett. Az etiópiai legfőbb ügyész elmondta, hogy a titkosszolgálat egyik tisztjét gyanúsítják a merénylet elkövetésével.

Ahogy a központi kormány szorítása engedett, úgy lángolt fel újra az etnikai erőszak több régióban, köztük Amharában az erőforrásokért harcoló csoportok között. A konfliktusok miatt országszerte több mint egymillióan kényszerültek elhagyni otthonaikat.

Etiópiában jövőre parlamenti választást tartanak. A zavargások ellenére ellenzéki pártok azt kérték, hogy ne halasszák el a voksolást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?