Prága nem akarja tiltani a nőknek, hogy eltakarják arcukat

Prága |

<p>Sértené a cseh alkotmányt, ha egy település saját rendelettel megtiltaná a nőknek arcuk eltakarását - közölte a cseh belügyminisztérium, amely elutasította az észak-csehországi Teplice önkormányzatának ez irányú kezdeményezését. Erről az iDnes hírportál számolt be szerdán.</p>

Teplice fürdővárosként egyre népszerűbb a közel-keleti országok lakosai körében, s a gyógykezelésre, pihenésre érkező évi több ezer arab eltérő kulturális szokásai kezdenek problémákat okozni a városban. A gazdag arabok tucatjai családostul érkeznek Teplicébe, ahol hónapokra villákat bérelnek. Az utóbbi években nagyon elterjedt, hogy az arabok nagyobb csoportjai szinte elfoglalják a városi parkokat, késő éjjelbe nyúló piknikjeik zavarják a helyieket, akik azt állítják, hogy az előbbiek ráadásul a szemetet sem takarítják el maguk után.

Feszültséget keltett a városban az év elején nyilvánosságra került azon elképzelés is, hogy az arabok a város közelében mintegy 200 villát építtetnének saját használatra. A közelmúltban az önkormányzat úgy döntött, rendelettel megtiltaná az arab nőknek, hogy eltakart arccal járják a várost. A terv ellen tiltakozott a cseh emberi jogi biztos, a belügyminisztérium pedig alkotmányellenesnek ítélte a rendelet kiadását.

"Egy ilyen döntés ellentétes az általános emberi jogok listájával, amely a cseh alkotmány része" - áll a minisztérium állásfoglalásában. A rendőrség azt állítja, a helyiek túloznak, s messziről sincs ilyen komoly probléma az arabokkal. "A rendőrségnek indokolt esetekben most is joga van felszólítani az arab nőket, hogy azonosítás céljából fedjék fel arcukat. Csak három-négy ilyen esetre emlékszem, és akkor sem volt semmi gond ezzel" - mondta az üggyel kapcsolatban Michal Chrdle, a városi rendőrség főnöke.

A minisztérium állásfoglalása után a teplicei önkormányzat azt tervezi, hogy a fürdővendégekre "takarítási" adót vet ki. "Elfogadhatatlan, hogy a vendégek utáni takarítást a helyi lakosok fizessék adóikból" - jelentette ki Jaroslav Kubera szenátor, Teplice polgármestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?