Prága csillagászati összegű váltságdíjat fizetett a Pakisztánban elrabolt diáklányokért

Prága |

<p>Prága hatmillió dollár váltságdíjat fizetett annak a két cseh diáklánynak a szabadon bocsátásáért cserébe, akiket 2013 márciusában raboltak el Pakisztánban, majd két évvel később elengedték őket - értesült a Respekt című prágai hetilap.</p>

Az újság hétfőn megjelenő számában foglalkozik az üggyel, a cikkből vasárnap előzetest közöltek.

A két pszichológus hallgatót, az akkor 24 éves Hana Humpalovát és Antonie Chrasteckát 2013. március 13-án rabolták el ismeretlen fegyveresek az Afganisztánnal és Iránnal határos délnyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartományban. A fiatal nők turistaként,  Iránból jövet érkeztek a térségbe, és a tartományi székvárostól, Kvettától nagyjából 550 kilométerrel nyugatra veszett nyomuk.

A Bohuslav Sobotka vezette cseh kormány 2015. március 28-án tett bejelentést kiszabadulásukról és hazatérésükről, amellyel kapcsolatban méltatta az Insani Yardim Vakfi (IHH) nevű török humanitárius szervezet segítségét. A Respekt információi szerint az emberrablók által követelt váltságdíj folyósításával kapcsolatban az állambiztonsági tanács szintjén folytak a megbeszélések.

"A tárgyalások nem voltak egyszerűek, de végül egyikünk sem akarta vállalni a felelősséget két fiatal nő haláláért, így egyhangúlag hoztuk meg a döntést a váltságdíj folyósításáról" - idézte a hetilap az egyeztetések egyik névtelenül nyilatkozó résztvevőjét.

A cseh média éppen a héten számolt be arról, hogy Libanonban szabadon engedtek öt, még júliusban elrabolt cseh állampolgárt szinte egy időben azzal, hogy Prága szabadon engedte az Egyesült Államok kérésére 2014 óta fogva tartott és terroristának vélt libanoni Ali Taan Fajadot. A fejleményre dühödten reagált az Egyesült Államok prágai nagykövetsége, amely szerint a cseh kormány a "terroristákat és a bűnözőket" támogatja lépésével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?