Gázszivárgást észleltek a lakóházban – kiderült, az egyik lakó porszívócsővel csatlakozott a gázvezetékhez

Gázszivárgást észleltek a lakóházban – kiderült, az egyik lakó porszívócsővel csatlakozott a gázvezetékhez

A szomszédos helyiségben rendszeresen dohányoztak.

A cseh rendőrség eljárást indított egy brnói férfi ellen, miután a lakásában egy porszívócsővel csatlakoztak a gázvezetékhez. A férfi ellen a gázszolgáltatás illetéktelen használatba vétele mellett általános veszélyeztetés miatt is eljárás indult.

A gázszolgáltató munkatársai és a tűzoltók a rendőrök segítségével jutottak be az érintett lakásba, ahol akkor két személy tartózkodott. A gázszivárgás forrását a konyhában, a hűtő mögött találták meg, ahol a gázóra helyére egy gégecsövet és egy szifont rögzítettek. 

Galéria

A részeg bérlőt őrizetbe vették. Később a rendőröknek azt mondta, nincs bevételi forrása, lakásában pedig gyakran szállásol el hajléktalanokat. Egyikük lehetett az, aki ilyen módon csatlakozott a hálózathoz. A gázt nyitott ablak mellett főzésre használták, azt követően pedig – mint mondta – elzárták a fővezetéket.

A szomszédos helyiségben rendszeresen dohányoztak.

Megnyitott szelep mellett a levegőben riasztóan magas, 22 százalékos gázkoncentrációt mértek.

Az eset körülményeit vizsgálják.

(tvnoviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?