Porosenko: 90 ezres szakadár-orosz haderő fenyegeti Kijevet

Kijev |

<p>Mintegy 40 ezer szakadár fegyveres van jelenleg a Donyec-medencében és körülbelül 50 ezer orosz katona Ukrajna közvetlen határainál - jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök szerdán Kijevben, a kelet-ukrajnai hadműveletet koordináló Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) ülését megnyitva.</p>

Porosenko szerint egyre nő a veszélye annak, hogy az "orosz-terrorista" csapatok széles körű harci cselekményeket indítanak el, ami újabb intézkedéseket követel az állam védelmi képességeinek növelésére. Kiemelte ezek közül, hogy szükség van Mariupol kikötőváros és az egész azovi tengerpart védelmének erősítésére. 

Az államfő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mostanra a katonák és az önkéntesek erőfeszítéseinek köszönhetően az ország megbízható, jól képzett és fegyelmezett hadsereggel rendelkezik. 

Porosenko szavai szerint Moszkva továbbra is fegyverekkel, lőszerekkel, haditechnikai eszközökkel, üzemanyaggal, ruházattal és egyéb felszerelésekkel látja el a kelet-ukrajnai szakadárokat. "Ha a színpadon megjelenik egy fegyver, az előbb-utóbb elsül. Ez nemcsak a színházban érvényes szabály, hanem a harcmezőn is" - jegyezte meg.

Az elnök beszédében leszögezte, hogy Kijev hiánytalanul betartja a minszki megállapodásokban foglaltakat, miközben a szakadárok sorozatosan megértik azokat. Szavai szerint a szakadárok akadályozzák a nemzetközi megfigyelőket abban, hogy ellenőrizzék, valóban kivonták-e a nehézfegyvereiket a front menti övezetből. "Rendszeresen tűz alá veszik az ukrán katonák állásait, a békés lakosokat, aktív felderítő és diverzáns tevékenységet folytatnak, összecsapásokat provokálnak ki a fegyveres erők tagjaival azzal a céllal, hogy aláássák a válság békés rendezését" - jelentette ki Porosenko ukrán elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?