Petr Pavel: a világban szinte mindenütt látható a nemzetközi rend megingása

Petr Pavel

A világban szinte mindenütt látható a nemzetközi rend megingása, feléledtek a befagyott konfliktusok, például a Kaukázusban, és aggodalomra adnak okot az afrikai katonai államcsínyek is – jelentette ki Petr Pavel cseh államfő csütörtökön Prágában a Diplomácia és biztonság elnevezésű konferencián.

A cseh köztársasági elnök alapvető fontosságúnak tartja, hogy a demokratikus nemzetközi közösség továbbra is minden területen kiálljon Ukrajna mellett. „Oroszország esetleges sikere mindannyiunk veresége lenne” – vélekedett Petr Pavel.

A feléledt orosz imperializmus most ugyan csak Ukrajnát próbálja maga alá gyűrni, de céljai messze túlmutatnak Ukrajna határain – vélekedett Jan Lipavský cseh külügyminiszter.

„Egyre inkább elmélyülnek a létező konfliktusok, és újabbak is születnek” – mutatott rá Petr Pavel. Úgy vélte: Oroszország még messze nem szenvedett vereséget Ukrajnában.

„És nem csak Ukrajnáról van szó. A nemzetközi rend megingása szinte mindenütt látható” – hívta fel a figyelmet a cseh elnök. Szerinte „a Hamász Izrael elleni brutális támadása után kialakult közel-keleti helyzet kimondottan robbanásveszélyes”.

A nemzetközi biztonság megteremtésének egyik legfőbb eszköze a diplomácia, amelynek „mindig meg kell előznie a katonai megoldásokat” – szögezte le Pavel.

Az államfő hangsúlyozta, hogy a cseh diplomáciának is nagyobb szerepet kell vállalnia, és aktívabbnak kell lennie a nemzetközi problémák megoldása terén. „Üdvözlöm, hogy Csehország megpróbálja visszaszerezni régi pozícióit, és partnerséget kínál az afrikai országoknak” – jelentette ki az elnök Petr Fiala kormányfő egyhetes afrikai körútjával kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?