Külföld

Pence: Amerika nem védheti meg a Nyugatot, ha szövetségesei függő helyzetbe kerülnek a Kelettel

Az Egyesült Államok nem tudja megvédeni a Nyugatot, ha szövetségesei függő viszonyba kerülnek a Kelet hatalmaival - hangsúlyozta Mike Pence amerikai alelnök szombaton az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).
MTI

2019. február 16. 13:53

Mike Pence - TASR/AP-felvétel

Kiemelte, hogy hazája a "szabadság bajnoka", Donald Trump elnök munkássága révén minden eddiginél erősebb, és az elnök jelszava, az "Amerika az első" nem azt jelenti, hogy "Csak Amerika".

Éppen ellenkezőleg, az Egyesült Államok kiáll szövetségesei mellett, és köszönetet mond mindazoknak, akik határozottan az Északi Áramlat-2 földgázvezetékkel szemben foglaltak állást. "Azt is szeretnénk, hogy mások is így tegyenek" - mondta Mike Pence.

Hangsúlyozta: Washington világosan jelezte partnereinek, hogy milyen veszélyt jelent a Huawei és számos további kínai távközlési cég, és "éberségre" szólítja fel őket.

Washington azt is elvárja európai szövetségeseitől, hogy mondják fel az iráni atomprogramról kötött szerződést - sürgette Mike Pence, kiemelve, hogy Teherán egy "új holokausztra készül", és az iszlamista terrorizmus első számú finanszírozója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Čaputová magyar civilekkel egyeztetett

Haščák állítólag egymillió eurót fizetett a Gorilla-felvételért

Két sztrókja is volt a Trónok harca sztárjának

Pénzzel lehet pénzt keresni

TRAGÉDIA: Kamion gázolt gyalogost, a sofőr először azt hitte, egy állatot ütött el

Az SNS támogatja az előrehozott választásokat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?