Peking visszautasítja az amerikai vádakat a járvánnyal kapcsolatban

usa kína

A kínai külügyminisztérium csütörtökön ismét visszautasította az amerikai fél vádjait az új koronavírus-járványt illetően, miután Donald Trump amerikai elnök újból Kínát okolta a világjárvány kialakulása miatt.

Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő a csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az Egyesült Államok ellensége nem Kína, hanem az új koronavírus. A szóvivő ezt követően azt üzente az amerikai félnek, hogy harcoljon inkább Kína mellett bajtársként a járvány ellen.

Hua szerint számos ország és szakértő méltatta Kínát a vírus terjedésének megfékezésére tett igyekezetéért. Hozzátette: "az Egyesült Államokban néhányan másokat hibáztatnak ahelyett, hogy a saját felelősségükkel foglalkoznának".

Donald Trump szerdán úgy nyilatkozott, hogy az új koronavírus-járvány rosszabb az 1941-es Pearl Harbor-i támadásnál vagy a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadásnál. Az amerikai elnök azt is hozzátette, hogy már a forrásánál, vagyis Kínában meg lehetett volna fékezni a vírus terjedését. Kína már több alkalommal nehezményezte, hogy a vírust amerikai politikusok kínai eredetűként emlegetik, Peking szerint ugyanis ez nem bizonyított.

Hua csütörtökön azt is elmondta, hogy Kína támogatja az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) a járvány eredetének kivizsgálásában, ugyanakkor a vírus kínai eredetét megkérdőjelező, Európában és az Egyesült Államokban felfedezett, korai esetekre is emlékeztetett.

Egy nappal korábban azonban Csen Hszü, Kína genfi ENSZ nagykövete újságíróknak azt mondta: Kína nem fog nemzetközi szakértőket meghívni a járvány forrásának vizsgálatára az új koronavírus elleni "végső győzelem" biztosítása előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?