Peking alaptalan vádaskodásnak nevezte a NATO Kínával kapcsolatos állításait

NATO-csúcs

Alaptalan vádaskodásoknak és provokációnak nevezte a NATO Kínával kapcsolatos állításait szerdán a kínai külügyi szóvivő, reagálva arra a közös nyilatkozatra, amelyet a katonai szövetség tagállamai kedden adtak ki vilniusi csúcstalálkozójukon.

A NATO a szóban forgó nyilatkozatban úgy fogalmazott: Peking ambíciói fenyegetést jelentenek a szervezet érdekeire nézve. Aláhúzták, hogy a kommunista ország gazdasági, katonai és diplomáciai eszközök révén törekszik befolyása növelésére, miközben igyekszik elfedni valódi szándékait, illetve hadi fejlesztéseinek mértékét. Peking szemére vetették azt is, hogy a többi között a kibertérben végzett műveleteivel téves információk terjesztésén fáradozik, gyengítendő a NATO biztonságát.

Pekingi sajtótájékoztatóján Vang Ven-bin tagadta, hogy Kína kihívást jelentene a NATO érdekeire és biztonságára nézve, és azt szorgalmazta, hogy az észak-atlanti szövetség hagyjon fel a provokációval.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség szerdai közleményében úgy fogalmazott: „annak ellenére, hogy már eddig is mennyi kaotikus és konfliktusos helyzetet idézett elő, a NATO az ázsiai-csendes-óceáni térség felé nyújtogatja csápjait, azzal a kifejezett szándékkal, hogy feltartóztassa Kínát”. Hozzátették: tekintettel arra, hogy NATO-tagállamok háborúkba és konfliktusokba folynak bele, úgy néz ki, hogy a NATO „komoly kihívást” jelent a globális békére és stabilitásra.

Kedden Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kiemelte, nem tekintik Kínát a NATO ellenségének, mindazonáltal aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Peking egyre inkább semmibe veszi a szabályokon alapuló nemzetközi rendet, nem hajlandó elítélni Oroszország Ukrajna ellen indított háborúját, és jelentős hadi fejlesztéseket hajt végre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?