Pattanásig feszült helyzet Tordán

Belgrád. Pattanásig feszült helyzet alakult ki a Nagybecskerek (Zrenjanin) melletti Tordán, miután a szomszédos település szerb fiataljai kétszer is átmentek a faluba, hogy ökölharcot vívjanak az ottani magyarokkal.

Belgrád. Pattanásig feszült helyzet alakult ki a Nagybecskerek (Zrenjanin) melletti Tordán, miután a szomszédos település szerb fiataljai kétszer is átmentek a faluba, hogy ökölharcot vívjanak az ottani magyarokkal.

Az elmúlt másfél hétben a szomszédos Udvarnokról (Banatski Dvor) 15-20 szerb fiatal éjfél után átment a tíz kilométerre fekvő Tordára verekedni az ottani magyarokkal – közölte Dobai János, a VMSZ tordai alelnöke. Javarészt boszniai szerb menekült fiatalok voltak, akik minden ok nélkül megvertek a tordai diszkóban négy-öt magyar fiatalt. Az első alkalommal – másfél hete történt – a tordaiak nem reagáltak, a rendőrség sem foglalkozott érdemben az esettel. A múlt szombatra virradóra azonban ismét megjelentek Tordán ugyanazok az udvarnoki szerbek, és ütni-verni kezdték a magyarokat a diszkóban, majd randalíroztak a falu központjában. Ezután félszáz szülő körbevette a támadókat, akik a templom- és az iskolaudvarra menekültek. Másfél órával később érkezett a rendőrség, oltalmába vette őket, de a tordai magyar szülők közül néhányan mégis felpofozták a szerb fiatalokat, akik rendőrségi kísérettel távoztak. Dobai szerint Tordán rendkívül feszült helyzet alakult ki, az udvarnoki szerbek ugyanis megüzenték, hogy e hét végén ötvenen érkeznek a faluba bosszút állni társaikért, a tordai magyarok pedig önszerveződésbe kezdtek. A VMSZ alelnöke szerint csütörtökön a pártvezetők tárgyaltak a helyi önkormányzat és a rendőrség képviselőivel, hogy megakadályozzák a nagyobb bajt. A rendőrség megígérte, hogy bűnügyi vagy szabálysértési feljelentést tesz a támadók ellen, és állandó éjszakai őrjáratot küld a faluba.

Kasza József, a VMSZ elnöke arra figyelmeztetett, a magyarok a végtelenségig nem fogják tűrni az ilyen akciókat. Szerinte a rendőrség nem engedheti meg a helyzet odáig fajulását, hogy a kisebbségek önszerveződésre kényszerüljenek. Az 1800 fős Tordát kilencven százalékban magyarok lakják, a többiek jórészt romák. Az 1300 fős Udvarnok lakosságának hatvan százaléka szerb, negyven százaléka magyar.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?