Párizs visszautasította Trump Macronnak címzett bírálatát

trump macron
Párizs |

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter pénteken élesen visszautasította Donald Trump amerikai elnök bírálatát, amellyel Emmanuel Macron francia államfőt illette az Iránnal kapcsolatos konfliktusban  vállalt közvetítési kísérlete miatt.

Párizs a békéért és biztonságért száll síkra a Perzsa(Arab)-öböl térségében és nincs szükséges semmiféle engedélyre ehhez - emelte ki közleményében Le Drian.

"Irán kérdésében Franciaország teljes mértékben szuverén módon jár el" - szögezte le a francia diplomácia vezetője.

Le Drian szerint a feszültség növekedése politikai kezdeményezéseket kíván, s Macron pontosan ezt teszi partnerei - mindenek előtt a 2015-ös atomalku európai aláírói - számára teljesen átlátható módon.     

"Mindent el kell követni, hogy a konfliktushelyzet ne fajuljon veszélyes konfrontációvá" - fűzte hozzá. A tárcavezető hangsúlyozta: Macron határozottan felszólította a teheráni vezetést, hogy teljesítse a többhatalmi megállapodásból fakadó kötelezettségeit.

Csütörtöki mikroblog-bejegyzésében Trump úgy fogalmazott, hogy Irán "kétségbeesetten" szeretne tárgyalni az Egyesült Államokkal, de közben vegyes jelzéseket kap mindazoktól, "akik minket szándékoznak képviselni, köztük Macrontól, Franciaország elnökétől". Hangsúlyozta: "Tudom, hogy Macron jót akar, ahogyan a többiek is, de senki nem beszélhet az Egyesült Államok nevében, csakis maga az Egyesült Államok". "Senkinek sincs felhatalmazása semmiféle úton módon és formában képviselni minket!" - írta Trump.

A napokban olyan sajtóhírek jelentek meg, amelyek szerint Haszan Róháni iráni elnök többször is telefonon egyeztetett a francia elnökkel, arra kérve őt, hogy segítsen az Egyesült Államokkal fennálló feszültség enyhítésében. Egyes hírek szerint Macron meghívta Róhánit még a világ hét legfejlettebb ipari országát tömörítő G7-es országcsoport augusztus 24-én kezdődő csúcstalálkozójára is, amelyet a dél-franciaországi Biarritzban tartanak, s amelyen jelen lesz Trump is.

Az amerikai kormányzat 2018 tavaszán egyoldalúan felmondta az Irán nukleáris programját korlátozni hivatott többhatalmi megállapodást, s azóta többször is szankciókkal sújtotta az iszlám köztársaságot, hogy egy új, szigorúbb egyezségre bírja rá a teheráni vezetést. Irán eddig ettől elzárkózott. Franciaország a szerződésben részes többi országgal - Németországgal, Nagy-Britanniával, Kínával és Oroszországgal - azon dolgozik, hogy megmentse az atomalkut és közvetítsen a felek között.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?