Pánik Görögországban

Athén. Végleges hatósági adatok szerint 27 személy sérült meg tegnap abban a földrengésben, amely a Görögország nyugati partjai mentén fekvő Jón-szigeteket, köztük Lefkádát és Korfut rázta meg. A földrengés a Richter-skála szerint 6,4-es erősségű volt. A sérüléseket mind Lefkáda szigetéről jelentették.

Athén. Végleges hatósági adatok szerint 27 személy sérült meg tegnap abban a földrengésben, amely a Görögország nyugati partjai mentén fekvő Jón-szigeteket, köztük Lefkádát és Korfut rázta meg. A földrengés a Richter-skála szerint 6,4-es erősségű volt. A sérüléseket mind Lefkáda szigetéről jelentették. Egyik sérülés sem életveszélyes. A sérültek között van 3 külföldi turista, 1 cseh és 2 brit. Ezt az AFP francia hírügynökség jelentette a polgári védelem vezérkarára hivatkozva. A három sérült külföldit a szárazföldi joáninai kórházba szállították. A cseh állampolgár a lábán sérült meg Nidri helységben egy ház beomlásakor. A két brit sérüléseit kőomlás okozta a tengerparton. A többi sérült mind görög. A földmozgás nyomán a lakosság, főleg a turisták körében pánik tört ki, az AP szerint többen elhagyták a szigetet. Lefkádán több ház megrongálódott, néhány régebbi épületben súlyos károk keletkeztek. A földmozgást érezték a Lefkádához közeli Kefalónia, illetve a 80 kilométernyire északra fekvő Korfu szigetének lakói is. A 22 ezer lakosú Lefkáda a Jón-szigetek egyik legnagyobbika, a szárazfölddel híd köti össze, és Korfuhoz hasonlóan népszerű üdülőhely.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?