Ötmillió kövér gyermek az unióban

Brüsszel. Közösségi szintű fellépést sürget az Európai Parlament az elhízás egyre fenyegetőbb jelensége ellen abban a jelentésben, amelyet a múlt csütörtöki brüsszeli plenáris ülésen szavaztak meg a képviselők.

A belga liberális Frédérique Ries 620 igen szavazattal elfogadott jelentésében emlékeztet arra, hogy a férfiak 27, a nők 38 százaléka elhízott vagy túlsúlyos az unióban. A parlament méltatja a tagállami szinten bevezetett programokat, de fontosnak tartja, hogy a 27 tagország közösen is fellépjen a jelenség ellen.

Megbomlott egyensúly

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése kimutatja, „számos betegséget hét főbb kockázati tényező okoz, amelyek közül hat (magas vérnyomás, koleszterin, testtömegindex, nem megfelelő gyümölcs- és zöldségfogyasztás, a fizikai tevékenység hiánya és a túlzott mértékű alkoholfogyasztás) az étrenddel és a testmozgással kapcsolatos”. A szöveg szerint „az energiabevitel a népesség széles csoportjai körében az 1950-es évek óta állandó, az életkörülményekben bekövetkezett változások azonban mind a fizikai tevékenység, mind a fizikai munka csökkenéséhez vezettek. Ezáltal csökkent az energiaigény is, ami az energiaszükséglet és az energiabevitel közötti egyensúly megbomlásához vezetett”.

Iskolai étkeztetés

Az elhízás több mint ötmillió gyermeket is érint, és évenként közel 300 ezer új esetet regisztrálnak – különösen a fogyatékkal élő személyeket veszélyezteti az elhízás. A képviselők úgy vélik, alapvető fontosságú, hogy az iskolai környezet rendszeres mozgásra, az egészséges életmódra ösztönözze a gyerekeket. Az EP sajnálja, hogy egyre kevesebb időt szánnak a testnevelésre. A parlament felszólítja a tagállamokat, nyújtsanak elégséges finanszírozást az iskolai étkeztetésre annak érdekében, hogy az iskolák lehetőség szerint organikus vagy regionális mezőgazdasági termékekből frissen készült ételeket kínálhassanak, valamint korai életkortól kezdve az egészséges étkezési szokásokra bátorítsanak”.

A zsíros reklámok ellen

Az EP elítéli a gyermekeknek szánt élelmiszerek túlzott televíziós reklámozását, ami nem segíti az egészséges étkezési szokások kialakulását. A képviselők EU-szerte korlátoznák a magas zsír-, cukor- és sótartalmú élelmiszerek reklámozását a sok gyerek által nézett műsorsávokban. A jelentéstevő azt javasolja, az európai médiaiparral kössenek megállapodást, és ennek alapján „a különböző médiaeszközökön – televízió, mozi, internet és videojáték – tüntessenek fel megjegyzéseket, amelyek sportolásra, valamint gyümölcs- és zöldségfogyasztásra buzdítanának”. A strukturális alapok keretében az egészséges életmód célkitűzését bele kell illeszteni az Európai Szociális Alap (ESZA) és az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) keretébe.

Hátrányos helyzetben

Mint a vitában elhangzott, az egységes és határozott uniós fellépéssel az egészségtelen életmód ellen egyrészt életek menthetők meg, másrészt csökkenthetők az egészségügyi és egyéb kiadások is, melyek nagy részéért a kóros elhízás okolható.

Az egészségügy működőképességének fenntartása érdekében a reformok, a racionális működés és az állandó technológiai fejlesztés mellett nagy hangsúlyt kell helyezni a prevencióra. Fokozott figyelmet kell fordítani az idősekre a túlsúly és elhízottság miatt kialakuló krónikus betegségek megelőzése során. Az időseket és a fogyatékkal élőket jobban veszélyezteti a túlsúly, valamint a fizikai tevékenység hiánya. Ezért ők nagyon gyakran halmozottan hátrányos helyzetbe kerülnek. (mti, euractiv.hu, euvonal.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?