Ötezer szavazás 2005-ben

Brüsszel. Közel ötezer alkalommal szavaztak az Európai Parlament képviselői az elmúlt évben. Az EP számos, az európai polgárok mindennapjait befolyásoló jogszabályt fogadott el.

Brüsszel. Közel ötezer alkalommal szavaztak az Európai Parlament képviselői az elmúlt évben. Az EP számos, az európai polgárok mindennapjait befolyásoló jogszabályt fogadott el. A parlamenti frakcióvezetők a múlt év legfontosabb eseményének – egy körkérdés tanúsága szerint – az alkotmányról szóló francia és holland népszavazás kudarcát tartják, mondván: a két sikertelen referendum példátlan válságba sodorta az uniót. Egyedül Jens-Peter Bonde, a Függetlenség/Demokrácia Képviselőcsoport dán vezetője vélte úgy, hogy a francia és holland népszavazást 2005 pozitív eseményei közé is lehetne sorolni.

Az alábbiakban röviden vázoljuk az Európai Parlamentben 2005-ben tárgyalt legfontosabb jogszabályokat.

Környezet és ipar

A REACH néven ismert, a vegyipari szabályozással foglalkozó intézkedéscsomag a környezetre, az emberek egészségére, az üzleti versenyképességre, sőt a munkaerőpiacra is hatással lesz. Ugyancsak jelentős sajtóvisszhangot kapott, amikor az EP-képviselők elsöprő többséggel elutasították a szoftverszabadalmakra vonatkozó bizottsági javaslatot. Az akkori eljárás is megerősítette sok EP-képviselő véleményét: a tanács és a bizottság sok esetben nem veszi elég komolyan a parlament álláspontját.

Fogyasztói jogok

Az unióban tiltott üzleti gyakorlatok jegyzéke a fogyasztói jogok védelmének egyik legfontosabb vívmánya. A képviselők megszavaztak egy másik feketelistát is, nevezetesen a veszélyesnek ítélt légitársaságok jegyzékét. Egy, az EP által elfogadott másik jogszabály a vasúton utazók jogait és biztonságát erősítette meg. A vonatok késése esetén a vasúttársaságok az eddiginél nagyobb kártérítést lesznek kötelesek fizetni, a verseny megnyitása pedig várhatóan a szolgáltatások minőségének javulását eredményezi Európa vasútjain.

Szociális Európa

Az európai modell sajátos problémája: úgy kell reagálnia a piaci kihívásokra, hogy a jólétet és a megfelelő életszínvonalat biztosító társadalmi juttatások is megmaradjanak. A szolgáltatásokról szóló irányelvvel kapcsolatos elhúzódó vita is mutatja, milyen nehéz lesz megtalálni a megfelelő egyensúlyt. A munkaidő-irányelv, amelyet első olvasatban májusban szavazott meg a parlament, idén további tárgyalások témája lesz.

Emberi jogok

Az Európai Bíróság a parlament javára ítélt abban a kérdésben, ki szabad-e adni a légi utasok személyes adatait az EU és az USA közötti szerződés értelmében az amerikai hatóságoknak. Emellett sikerült megegyezésre jutnia a parlamentnek a telefonhívások, sms-üzenetek és az internetforgalom adatainak biztonsági célból történő rögzítésével kapcsolatban. A jogszabály a képviselők szándéka szerint az emberi szabadságjogok csorbítása nélkül teszi lehetővé az adatok megőrzését bizonyos bűncselekmények megelőzése céljából. Az EP-képviselők figyelme az unió határain túlra is kiterjedt. A választási megfigyelő missziók, a Szaharov-díj átadása és az EP-képviselők szerepe az ukrajnai narancssárga forradalomban csak néhány példa arra, a parlament hogyan veszi ki a részét a demokratikus értékek nemzetközi szintű erősítéséből. (eurohirek.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?