Öt újszülöttjének holttestét rejtette el egy nő

Tokió |

<p>Öt újszülöttjének holttestét rejtette el egy nő a japán Ehime prefektúrai Javatahama városban. A nőt csecsemői elhagyásának és holttesteik elrejtésének gyanújával tartóztatták le múlt héten - közölte a helyi rendőrség.</p>

A 34 éves Vakabajasi Emi bevallotta a rendőröknek, hogy 2006 óta öt gyermeket szült, és mindegyikőjük holttestét elrejtette. Utalt arra is, hogy némelyiküket meg is ölte - közölte a rendőrség. Az egyelőre nem világos, hogy a többi gyermek halva született-e. A rendőrség egy bejelentés nyomán kereste fel a nőt. A nő nem olyan rég még terhesnek tűnt, s miután hirtelen eltűnt a hasa a hónap elején, gyermeket nem láttak vele. A szomszédságban élőknek is feltűnt, hogy az elmúlt években ez többször előfordult. Miután a rendőrök letartóztatták a nőt, mert a gyanújuk szerint a hónap elején született kisbabájának holttestét az ikerházi lakásában elrejtette, bevallotta, hogy még négy gyermeket tüntetett el. A rendőrök az ikerház melletti szeméttárolóban megtalálták a csecsemők műanyag zacskóba csomagolt földi maradványait.  Az ikerház másik felében nem lakik senki, így az magyarázatot adhat arra, hogy ilyen sokáig nem tűntek fel a dolgok a szomszédoknak. A nő viszont apjával, öccsével és legidősebb fiával élt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?