Öt települést foglaltak vissza az ukránok Zaporizzsja környékén

ukrán válság k

Az ukrán légideszant alakulatok, más egységekkel együtt, öt települést foglaltak vissza az ország keleti részében lévő Zaporizzsja megyében az orosz hadseregtől – közölte a légideszant parancsnokság sajtóközpontja szerdán a Facebookon.

A közlemény szerint az ukrán erők visszavették Zatissja, Malinyivka, Veszele, Zelenij Haj és Cservone településeket. A parancsnokság fotókat is közzétett a harcokban megsemmisített orosz haditechnikai eszközökről. Arra nem tértek ki, hogy pontosan mikor történt meg a felsorolt települések visszafoglalása.

Valentin Reznyicsenko, a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megye vezetője a Telegram üzenetküldő portálon közölte, hogy szerda délelőtt az orosz erők a régióban katonai objektum ellen hajtottak végre rakétatámadást. Megsemmisítettek egy hivatali épületet és egy üzemanyagraktárt. A légicsapások következtében, az előzetes információk szerint, ketten meghaltak, öten megsebesültek. A mentés és a tűzoltás még tart.

Az ukrán vezérkar napi helyzetjelentésében egyebek mellett arról számolt be, hogy az orosz erők továbbra is blokád alatt tartják és tüzérségi csapásokat mérnek az észak-ukrajnai Csernyihiv városára. Állasaikat erősítik és átcsoportosításokat hajtanak végre, továbbá drónokkal végeznek felderítéseket. A keleti országrészben változatlanul lövik Harkivot, a Donyeck megyében folytatják erőfeszítéseiket Mariupol, Popaszna és Rubezsne bevételére.

Eközben a fővárosban, Kijevben, a helyi katonai adminisztráció rendelete értelmében külön parancsnokságot hoztak létre intézkedési és szervezési feladatok ellátására kijárási tilalom idején, illetve az áramszolgáltatás ideiglenes leállása idején. A parancsnokság feladata a helyi politikai vezetés, a katonai és a rendvédelmi szervek tevékenységének összehangolása.

Kora délután kijeviek nagyerejű robbanásokról és hatalmas füstről számoltak be a közösségi portálokon a főváros egyik kerülete fölött. Egyelőre nincs hivatalos közlemény arról, hol történtek a robbanások, és arról sem, hogy az orosz erők mértek volna újabb csapást Kijevre.  

A katasztrófavédelmi szolgálat közölte, hogy húszra nőtt a dél-ukrajnai mikolajivi megyei kormányzói hivatal elleni támadás halálos áldozatainak száma. A kilencszintes épületbe kedden csapódott lövedék, amely szinte teljesen lerombolta a hivatalt.

Az ukrán vezérkar legfrissebb, csütörtöki összesítése szerint eddig hozzávetőlegesen 17 500 orosz katona esett el, mintegy ezer került fogságba. Az ukrán erők megsemmisítettek 135 orosz repülőgépet, 131 helikoptert, hét hadihajót, 614 harckocsit, 1735 páncélozott harcjárművet, 311 tüzérségi és 54 légvédelmi rendszert, valamint 96 rakéta-sorozatvetőt.

Denisz Smihal miniszterelnök a youtube videomegosztón közzétett üzenetében kijelentette, hogy az ukrán erők már több mint négyezer orosz haditechnikai  eszközt semmisítettek meg, szavai szerint ez több, mint amennyi a világ és Európa legtöbb hadseregének van. Közölte, hogy az ország húsz régiójában már megkezdődött a vetés, megjegyezve, hogy tavaly ilyenkor ez még csak 15 megyében kezdődött el.    

Recep Tayyip Erdogan török elnök közben kijelentette: országa kész arra, hogy egyike legyen azon államoknak, amelyek garantálják Ukrajna biztonságát, de ennek részleteit még tisztázni kell – számolt be a Jevropejszka Pravda hírportál az NTV török tévécsatornára hivatkozva. Ukrán politikai vezetők több ízben kifejtették: Kijev csakis azzal a feltétellel hajlandó lemondani a NATO-csatlakozási törekvésről és választani a semlegességet – amelyet Moszkva követel –, ha hatékony garanciákat kap nyugati államoktól arra vonatkozóan, hogy bármilyen, Ukrajna elleni támadás esetén biztosítanak neki minden szükségest a védekezéshez, beleértve fegyvereket és a légtér lezárását is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?