Osztrák raftingbaleset - órákig keresték a vízbe esett túrázókat

Bregenz |

<p>Felborult egy vadvízi túrára vitt csoport több hajója szombaton a nyugat-ausztriai Bregenzerach folyón (Vorarlberg tartomány), a vízbe esett túrázók közül tízet csak több órás kutatás után találtak meg.</p>

A Bregenzi-erdő Langenegg településéről délelőtt két nagy csoport indult a túrára több hajóval, összesen 65 emberrel, de délben egy gátnál több résztvevő elvesztette uralmát a hajója felett.
A vízbe esett 25 emberből 15-öt társaik szinte azonnal kimentettek, tíz résztvevőt azonban elsodort a folyó. Felkutatásukra a hatóságok nagy erőket mozgósítottak: a mentésben a vízimentők, a vöröskereszt, a tűzoltóság és a rendőrség emberei is részt vettek két helikopter támogatásával. A munkát bonyolította, hogy a helyszínen senki sem tudta pontosan megmondani, hányan utaztak a hajókban, a mentés vezetője mindazonáltal három órával a baleset után értesítette munkatársait, hogy minden jel szerint rábukkantak az utolsó keresett személyre is.
Két túrázót nehezen megközelíthető helyre sodort a víz, így biztonságba helyezésük még várat magára.
A vízbe borult túrázók közül ötöt különböző sérülésekkel kórházba kellett szállítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?