Őszinte párbeszédre törekszik Kínával az új japán külügyminiszter

Kamikava Jokó

A feszült viszony enyhítése érdekében őszinte párbeszédet kell folytatni Kínával – jelentette ki csütörtökön Kamikava Jokó, Japán új külügyminisztere.

A Hajasi Josimasza utódául a szerdai kormányátalakítás során kinevezett Kamikava első sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy konstruktív és stabil kapcsolatokra törekszik Pekinggel.

„Japán és Kína sok kihívással és aggasztó dologgal néz szembe, de fontos, hogy Japán kimondja, amit ki kell mondani, felszólítsa Kínát, hogy viselkedjen felelősségteljesen, vegyen részt a párbeszédben és dolgozzunk együtt a közös kihívások megoldása érdekében” – magyarázta Kamikava.

A japán-kínai viszony a közelmúltban azért vált feszültté, mert Kína élesen bírálta Tokiót, amiért a 2011-es fukusimai nukleáris katasztrófa óta keletkezett óriási mennyiségű hűtővizet hígítva és megtisztítva elkezdte a tengerbe engedni. Emellett a két országnak több évtizedes területi vitája is van a Kelet-kínai-tengeren, Tokiót pedig nyugtalanítja Peking és Moszkva katonai együttműködése a Csendes-óceáni térségben.

Oroszországgal kapcsolatban Kamikava ismét élesen bírálta Moszkva ukrajnai háborúját, és kiemelte, hogy Japán fenntartja a szankciókat Oroszországgal szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?