Összedőlt a viharban egy cirkuszi sátor Pécsen

Pécs |

<p>Összedöntött egy cirkuszi sátrat a hirtelen feltámadt viharos szél hétfőn Pécsen, de senki nem sérült meg.</p>

"Ez nem is egyszerű vihar, hanem tornádó volt. Megemelte a sátrat és a pótkocsit, megtekerte, majd a földhöz vágta" - mondta Ádám Mátyás, az Adam’s cirkusz igazgatója az MTI tudósítójának a helyszínen, miközben a zuhogó esőben szemlélte a romokat. Hozzátette: a felesége és a násza az utolsó pillanatban jött ki az építményből.

Úgy véli, az Expo Center külső parkolójában egyébként szakszerűen felállított sátor fémszerkezete menthető, de a ponyva biztosan tönkrement, a kárukat ötmillió forintra becsülik.

"Biztosítást nem kötnek velünk, miután egy cirkusszal néhány évvel ezelőtt hasonló eset történt. Hogy mi lesz ezután? Semmi. Éhen halunk, mert nem bírunk dolgozni" - mondta megrendülten.

A tizennyolc tagú társulat hetente hat előadást tart főként Magyarországon, de gyakran szerepelnek külföldön is. "Pécsre szerdán érkeztünk. Eddig hat előadásunk volt, és a következő hat napra további tízet terveztünk" - mondta a cirkuszigazgató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?