Összecsapások zajlottak "terroristák" és az iráni biztonsági erők között az iraki határon

Teherán |

<p><span style="font-size: 12px;">Tizenkét &quot;terrorista&quot; és három iráni katona vesztette életét összecsapásokban az iraki-iráni határon - közölte a Forradalmi Gárda csütörtökön.</span></p>

Két szélsőséges csoport tizenkét tagjával végeztek az északnyugat-iráni Osnaviében az iráni rezsim elitosztagának számító és a harcokban részt vevő Forradalmi Gárda közleménye szerint. A tájékoztatásból kiderül, hogy a "terroristák" "az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia ügynökei" voltak, akik "azért keltek át a határon, hogy bizonytalanságot keltsenek a lakosság körében és szabotázsakciókat hajtsanak végre".

    Hosszein Astari iráni rendőrfőnök azt mondta, hogy kilenc "terrorista" a törökországi Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) közel álló Kurdisztáni Szabad Élet Pártja (PJAK) nevű csoport tagja volt.
    "Jelentős mennyiségű fegyvert és lőszert koboztunk el a szervezettől" - tette hozzá Astari.
    Az iráni biztonsági erők napokkal korábban öt kurd fegyveressel és öt dzsihadistával végeztek két összecsapásban az ország északnyugati és délkeleti részén. A harcokban egy rendőr is életét vesztette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?