<p><span style="font-size: 12px;">Hétfő reggel ismét összecsapások voltak palesztin fiatalok és az izraeli biztonságiak között Jeruzsálem óvárosában, a Mecsetek terén.</span></p>
Összecsapások a jeruzsálemi Mecsetek terén
Jeruzsálem |
A ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja szerint több tucat palesztin az éjszakát a Mecsetek terén, az al-Aksza mecsetben töltötte, és a bejáratnál barikádokat építettek, hogy megpróbálják megakadályozni a látogatásokat, illetve a mecset kapujának bezárását. A sikertelen tárgyalások után rohamrendőrök tömegoszlató fegyvereket használva behatoltak a Mecsetek terére, ahol a maszkot viselő palesztinok a mecsetben felhalmozott kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták meg őket. A több hete megszokott forgatókönyv szerint ekkor az al-Aksza mecsetbe szorították és ott elzárták a tüntetőket. A Háárec című újság honlapja által idézett palesztin források szerint tizenöten megsebesültek az összetűzésben. A rendőrség közleménye szerint "a jeruzsálemi rendőrség reggel hosszas párbeszédet folytatott a szent helyeket felügyelő muzulmán tanács, a Wakf vezetésével arról, hogy felszámolják a barikádokat és kiadják a mecseteknél éjszakázókat, akik rendbontásra készültek, összecsapásra a rendőrökkel, a látogatások és az imák megakadályozására". A rendőrség szerint a békés megoldás kudarca után kénytelenek voltak erővel behatolni a mecsetekhez, hogy a tüntetők a mecsetben felhalmozott kövekkel ne tehessenek kárt a látogatókban és a biztonsági alkalmazottakban. Az összecsapás után megnyitották a látogatók előtt a muzulmánok harmadik legszentebb helyét, amely azon a helyen épült, ahol kétezer évvel ezelőtt a zsidók jeruzsálemi szentélye állt. Izraelben hétfőn tartják a hét napig tartó sátoros ünnep, a szukót első napját, amely a három zarándokünnep egyike, amikor a vallásos zsidók a hagyományok szerint felkeresik Jeruzsálemet. A biztonsági erők a vasárnap kiújult összecsapások miatt hétfőtől ismét korlátozták a muszlimok bejutását a Mecsetek terére, ezúttal a nők mellett csak az ötven évesnél idősebbek férfiak imádkozhatnak ezen a helyen. Előzőleg a vasárnap véget ért muzulmán íd al-adha, vagyis áldozati ünnep idején zsidók nem látogathatták a Mecsetek terét, az egykori Templomhegyet, de vasárnap ennek ellenére kiújultak az összetűzések a rendőrséggel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.