Oroszországban is felütötte fejét a zikavírus

Moszkva |

<p>Első alkalommal mutattak ki zikavírusos megbetegedést Oroszországban: egy nő a Dominikai Köztársaságban eltöltött nyaralását követően hurcolta be az országba a kórokozót - közölték hétfőn a moszkvai fogyasztóvédelmi hatóságok.</p>

A beteget kórházban ápolják, állapota kielégítő.    Az asszony a latin-amerikai országból történt visszatérése után lázra és bőrkiütésekre panaszkodott. Az egészségügyi hatóságok a nő családját is kivizsgálták, további megbetegedést azonban nem mutattak ki a tesztek.    A trópusi betegségek vizsgálatával foglalkozó Bernhard Noch Intézet (BNITM) hétfőn közölte, Németországban eddig húsz emberről állapították meg, hogy zikavírussal fertőződött meg, mindegyikük dél-amerikai utazása során. Az érintettek között nincs terhes nő.    Az utóbbi időben a zikavírus rohamos ütemben terjedt el Brazíliában és más latin-amerikai országban. A gyanú szerint a kórokozó okozza a kóros kisfejűséget (mikrokefáliát) a csecsemőknél, az egyértelmű összefüggést egyelőre nem sikerült kimutatni. A brazil kormány szombati tájékoztatása szerint a legnagyobb latin-amerikai országban 5079-re emelkedett a mikrokefáliában szenvedő csecsemők száma.    A hét végén Brazíliában kiterjedt kampányt indítottak a hatóságok a zikavírus terjedésének visszaszorítására: 220 ezer katonát mozgósítottak a szúnyog élőhelyeinek kifüstölésére, akik ezen felül több milliónyi röpcédulát osztottak szét a lakosság tájékoztatására.     Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február elején globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a zikalázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen, ahol az egyiptomi csípőszúnyog terjesztette kór 2014 februárjában ütötte fel először a fejét az őslakosok körében. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?