Oroszország kitiltotta légteréből a bolgár, a lengyel, és a cseh légitársaságokat

utasszállító illusztráció

Oroszország szombaton bejelentette, hogy kitiltja légteréből a lengyel, a bolgár, és a cseh légitársaságokat.

A tranzitjáratokra is vonatkozó intézkedés válasz arra, hogy Varsó, Prága és Szófia pénteken lezárta légterét az orosz légitársaságok előtt.

"Bulgária, Lengyelország és Csehország légi hatóságainak barátságtalan döntése miatt február 26-án, moszkvai idő szerint 15 órától Oroszország lezárja légterét az említett országok légitársaságai és/vagy az ezekben az országokban regisztrált légitársaságok előtt" - közölte az orosz légiforgalmi hatóság (Roszaviacija).

Ugyanakkor lehetőség van mentességet szerezni a Roszaviacija és az orosz külügyminisztérium külön engedélye alapján.

Korábban a brit légitársaságokat tiltották ki az orosz légtérből válaszul arra, hogy Nagy-Britannia csütörtökön azonnali hatállyal lezárta légterét az Aeroflot orosz légitársaság járatai előtt.

Moldova már csütörtökön, az ukrajnai hadműveletek kezdetét követően teljesen lezárta légterét, és közölte, hogy az országba tartó repülőgépeket más repülőterek felé irányítják.

Észtország szombaton bejelentette, hogy rövidesen csatlakozik a légterüket az orosz repülőgépek elől lezáró országokhoz. Kaja Kallas kormányfő a Facebookon azt írta: "Lengyelország és Csehország már megtette ezt, és felszólítjuk az Európai Unió összes országát, hogy szintén tegye meg". A vonatkozó határozatot az észt hatóságok már előkészítették.  

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban hadműveletet rendelt el az ukrajnai Donyec-medencében, miután korábban elismerte az ottani szakadárok által önkényesen kikiáltott két "népköztársaság" függetlenségét, és azok segítséget kértek Moszkvától. Putyin leszögezte, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadnak célpontokat, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területekről. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?