Orosz reakció Obama megválasztására

Moszkva |

<p>"Obama megválasztása reményt ad arra, hogy az orosz-amerikai kapcsolatok drámai lapja lezárul" - mondta Szergej Mironov, az orosz parlament felsőházának, egyben az Igazságos Oroszország pártnak az elnöke szerdán, s hasonló véleménynek adott hangot Alekszandr Torsin, a felsőház helyettes elnöke is.</p>

Torsin szerint Obama megválasztása előre látható volt, mivel a hagyományos kurzus gazdasági válságba vezetett, s ezért nagy változásokra, friss vérre és új szelekre van szükség, de ezek csakis a capitoliumi emberek radikális cseréjével képzelhetők el.

Az orosz szenátor hangsúlyozta: Obama nem tehető felelőssé a Bush-kormányzat által elkövetett hibákért, és a világ már csak az ő személyes tulajdonságai miatt is minden bizonnyal - legalábbis az első időben - több jóindulattal kezeli majd Obama elnök Amerikáját, mint kezelte Bushét.

Viktor Ozerov, a felsőház védelmi és biztonsági bizottságának elnöke arra számít, hogy a kampányban sok érzelmet kiváltó témák a háttérbe szorulnak.

Az orosz-amerikai kapcsolatokat illetően a szenátor hangsúlyozta: "Kölcsönösen összefüggő világban élünk, és az Egyesült Államok aligha hagyhat figyelmen kívül egy olyan államot, mint Oroszország. Bizonyos nézeteltérések mindig is lesznek, de a világ biztonságáért, a terrorizmus megfékezéséért, a tömegpusztító fegyverek terjedésének megakadályozásáért és a kábítószer-kereskedelem visszaszorításáért viselt felelőség ma is összeköti Amerikát és Oroszországot".

Vaszilij Lihacsov, a felsőház külügyi bizottságának helyettes elnöke úgy vélte, Obama külpolitikája pragmatikus lesz, és "jó kilátások nyílnak olyan kérdések megoldására, mint a rakétapajzs telepítése, a nukleáris fegyverek terjedésének megakadályozása, vagy például a világűr demilitarizálása". Lihacsov szerint kedvező szerepe lehet annak, hogy Obama új ember a nagypolitikában, és mentes azoktól a komplexusoktól, amelyek minden tapasztalt politikusban megvannak. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?