Orosz fejlesztő: A Szputnyik V és a Szputnyik Light kombinációja megvéd az omikron ellen

Szputnyik V

A Szputnyik V és a Szputnyik Light vakcina kombinációjával történő beoltottság teljes védelmet nyújt az új típusú koronavírus omikron változata ellen – jelentette ki Alekszandr Gincburg akadémikus, az orosz Gamaleja Központ igazgatója pénteken újságíróknak.

Gincburg emlékeztetett arra, hogy a Szputnyik Lightot harmadik, emlékeztető és hatáserősítő „boosterként” adják be a pácineseknek, fél évvel a kétkomponensű Szputnyik V-kúra után. Közölte: intézete javasolni fogja az orosz egészségügyi minisztériumnak, hogy tartson ki az eddigi stratégia mellett, és összpontosítson a lakosság általános átoltására.

A szakember azt állította, hogy a Szputnyik V és a Szputnyik Light kombinációjának hatékonysága meghaladja a 83 százalékot az omikron variánssal szemben, ami a delta mutáció elleni védelemmel vethető össze. Közölte, hogy a Gamaleja Központ rendelkezik technológiával, amely képes a koronavírus új törzsei ellen olyan vakcinákat létrehozni, amelyek valamennyi antigén ellen védelmet nyújtanak. Az erre irányuló munkálatok már folyamatban vannak.

Az orosz vakcina külföldi alkalmazásának előmozdításával foglalkozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) pénteken azt közölte, hogy a Szputnyik V az elsődleges laboratóriumi tesztelésen „nagyfokú vírussemlegesítő képességet mutatott” a koronavírus omikron változatával szemben, ezért „erős védelmet” kell biztosítania a nehéz lefolyású és a kórházi ápolást igénylő megbetegedés ellen.

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy pénteki moszkvai tanácskozáson kifejezte Oroszország készségét, hogy az egykomponensű Szputnyik Lightot megossza más, egyebek között európai országokkal megerősítő oltás céljából. Azt mondta, hogy a Szputnyik V „talán még hatékonyabban működik az omikron ellen, mint a világszerte használt más vakcinák”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?