Orbán Viktor szerint új jobboldali kultúrára van szükség

Budapest |

<p>A Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság a jövő héten elkészíti első részjelentését, ami után néhány napon belül minden bizonnyal azonnali intézkedésekre lesz szükség - közölte Orbán Viktor a hetedik kötcsei találkozón vasárnap.</p>

A zárt tanácskozásról a fidesz.hu közölt tudósítást, amely szerint az új miniszterelnök szólt arról is, hogy a régit megőrző, de új, modern jobboldali kultúrára van szükség.

Orbán Viktor beszédében jelezte, az Országgyűlésre és a kormányra egyaránt komoly munkát ró, hogy valószínűleg azonnali intézkedésekre lesz szükség - olvasható a fidesz.hu weboldalon. Leszögezte: nem szabad késlekedni, mert előttünk van Görögország példája, amelyből okulni kell.

A kötcsei találkozó fontosságát a kormányfő azzal támasztotta alá, hogy "most van még néhány nap arra, hogy a nagy összefüggéseket is rögzítsük", ezért lényegében egy munkamegbeszélésnek tekinthető a tanácskozás a somogyi településen.

A miniszterelnök - a Fidesz-honlap tudósítása szerint - hat fontos kérdésre hívta fel a résztvevők figyelmét: kimondható-e, hogy történelmi időket élünk, használhatjuk-e a forradalom szót, mit ért el a forradalom, mi a társadalmi szerződés fogalma, mi a modern jobboldal feladata, végül pedig arra, milyen segítséget tudnak adni a kötcsei találkozó résztvevői.

Az első kérdéssel összefüggésben Orbán Viktor párhuzamot vont az 1950-es évek végi franciaországi és a mai magyar helyzet között. A francia pártok rendszere akkoriban nem volt képes megbirkózni a feladatokkal, a kormányzati válsággal, a politikai rendszer tehetetlennek bizonyult, megbénult a demokrácia - fejtette ki. A mai magyar helyzet kapcsán pedig hangsúlyozta: nemcsak az elmúlt nyolc év kormányzásával szemben léptek fel a választók tavasszal, hanem ez egy "rendszerellenes akaratnyilvánítás" is volt. Az ország működőképességét és a kormányzás hatékonyságát helyre kell állítani - mutatott rá, azzal, hogy szerinte nem túlzás mindezt történelmi eseménynek nevezni.

Orbán Viktor a tavasszal történteket kétharmados forradalomnak nevezte, ami alkotmányos keretek között ment végbe. Különbséget tett a polgári, valamint a mindig véres bolsevik forradalmak között, és történelmi tettnek nevezte, hogy a forradalmi hangulatot sikerült becsatornázni a demokráciába. "Ezt az eredményt ellenfeleink nem tudják megkérdőjelezni" - mondta.

Amit a forradalom elért, az az új társadalmi szerződés - folytatta beszédét a miniszterelnök. Szerinte az eddigi status quo alapja a társadalmi szerződés hiánya volt, ehelyett elitpaktumok sorozata jellemezte a rendszerváltás óta eltelt időszakot. Az új társadalmi szerződést meg kell védeni, "mi ezen az alapon állunk" - mondta.

Orbán Viktor közölte: az angolszász országok után a magyarok következnek individualizmus tekintetében, ezért nem a nemzeti egység, hanem a nemzeti együttműködés rendszeréről beszélünk, amelynek erősítése egyénileg is mindenki érdeke.

A modern jobboldal számára szükséges, de már nem elegendő a régi, hagyományos magyar nemzeti keresztény kultúra, amely 1945 előttről származik, és túl nagy ívet fog át - fogalmazott a miniszterelnök. Itt már egy egyszerű restauráció nem segít, hiszen egész nemzedékek maradtak ki ebből a kultúrából: a régit megőrző, de új, modern jobboldali kultúrára van szükség - emelte ki.

Végezetül arról beszélt, hogy nem szabad azt hinni, végleg győztek, nem szabad gőgösen bánni az ellenfeleikkel. "Küzdelmek vannak előttünk, hiszen nem engedhetjük meg, hogy a kétharmados forradalom egy egyszerű választási győzelemmé silányuljon. A magyar jobboldali kultúrát frissíteni kell művekkel, díjakkal, ünnepekkel, de ezt már önöknek kell megtenniük" - mondta a kötcsei találkozó résztvevőinek Orbán Viktor.

Vasárnap tartották a hetedik kötcsei találkozót, ahol fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar tagjai értékelték az elmúlt húsz, illetve nyolc évet, és tanácskoztak az elkövetkező kormányzati ciklus teendőiről. A kötcsei pikniket 2004 óta évente rendezik meg a Somogy megyei településen, a tanácskozások nem nyilvánosak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?