A Kossuth Rádió reggeli műsorában kommentálta először a néhány nappal ezelőtti történések Orbán Viktor miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint Menczer jól tette, hogy leállította Magyar Pétert
Orbán Viktor úgy gondolja, „mindig a kihívó választ fegyvert, és a Tisza Párt Magyarországon egy új, agresszív, nekem ellenszenves, de talán másoknak imponáló, nem vitatkozó, hanem lesöprő stílust választott. A politikai világ olyan, hogy az ember csinálhat bármit, egy dolgot nem tehet, hogy a másik vegye ezt tudomásul. Itt küzdelem van. Aki szelet vet, vihart arat, vagy ahogy adventkor mondanám inkább, aki kardot ránt, kard által vész el.”
A magyar miniszterelnök ezután rátért, hogy amíg ő a szentatyával Rómában tárgyalt, „látta, hogy Menczer Tamás fogta, aztán leállította ezt a rém kellemetlen, agresszív politikát, és annak képviselőjét. Ezt jól tette. Meglátjuk, hova fejlődik mindez, de a politikának az a szabálya, hogy amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten" – közölte Orbán. Szerinte senki sem boldog ettől, hiszen mindenki nyugalomra, tisztességre meg emberséges hangnemre vágyik.
Orbán Viktor a rádióműsort követően közösségi oldalán is kommentálta a keddi eseményeket.
Magyar Péter közleményben reagált, amiben azt írta, „Orbán Viktor ma világossá tette, hogy a Fidesz valódi arca a gyermekotthon előtt, erőszakosan hőbörgő, emberi mivoltából kivetkőző kommunikációs államtitkár”.
Magyar továbbá azt is felrótta a magyar miniszterelnöknek, hogy gyáva kiállni a nyílt és egyenes vitát folytatni, „inkább kocsmai verőemberek háta mögött megbújva kiabál. Orbán Viktor eljutott az 1956-os forradalomtól az orosz megszállókig, Sólyom Lászlótól és Mádl Ferenctől Menczer Tamásig, a templomtól a kocsmáig. A Fidesz hatalma a végóráit éli.”
(tlx, 444)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.