Orbán: nem ülünk fel provokációknak

Budapest |

<p>Orbán Viktor szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a szlovák választáson induló nemzeti pártok folyamatosan provokálják és provokálni is fogják Magyarországot, "mi azonban ezeknek a provokációknak nem ülünk fel".</p>

A leendő kormányfő ezt a kettős állampolgárságról szóló magyar jogszabállyal kapcsolatos szlovák nyilatkozatokra reagálva mondta kérdésre válaszolva keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az MTI azzal kapcsolatos felvetésére, amely szerint Robert Fico szlovák kormányfő kedden közölte: Pozsony felszólította Budapestet, hogy haladéktalanul kezdjenek párbeszédet a szomszédos országbeli magyarok kettős állampolgárságát érintő törvényjavaslatról, Orbán Viktor úgy reagált: amikor az új kormány hivatalba lép - ami reményeik szerint a következő hét végén megtörténik -, megkezdi a szokásos diplomáciai munkát is, egészen addig azonban semmilyen lépést nem áll módjukban tenni.

Arra a kérdésre, hogy miniszterelnökként mennyire fogja érvényesnek tartani azt a megállapodást, amelyet Bajnai Gordon és Robert Fico kötött tavaly Szécsényben, azt válaszolta, hogy alaposan tanulmányozni fogják a kormányváltást követően ezt a megállapodást is.

Arra, hogy a leendő kormány Szlovákiával milyen kapcsolatot próbál majd ápolni, Orbán Viktor kifejtette: határozott véleményük van a Szlovákiában működő kormányról, "mindamellett a szlovák népnek és a szlovák nép által megválasztott vezetőknek azt a tiszteletet, amelyet a magyarok és a magunk számára elvárjuk, mindig meg fogjuk adni".

A pártelnök többször is utalt arra, hogy Szlovákiában egy éles választási kampány zajlik, amelynek más a hangütése, mint Magyarországon. A nemzeti kérdés, a nacionalista megközelítésmód teljes polgárjoggal rendelkezik Szlovákiában, aminek a magyarok szenvedő alanyai. "Talán pontosabb, ha azt mondom, tárgyai" - jegyezte meg.

Egy ilyen választási kampányba kívülről beavatkozni rendkívül kockázatos, el kell kerülni, "mi nem ezen a hangon beszélünk, nem is fogunk ezen a hangon beszélni, mi egy másik kultúrát és másik világot képviselünk a politikát illetően" - hangsúlyozta.

Közölte, megvárják a döntést a leendő szlovák parlament összetételét illetően, megvárják, hogy megalakuljon az új szlovák kormány, és utána fel fogják venni a kapcsolatot Szlovákiával, addig azonban nem akarnak részt venni Budapestről az ott zajló politikai és kampányvitákban.

Arra a kérdésre, hogy nem lett volna-e célszerűbb elcsúsztatni a kettős állampolgárság témájának napirendre vételét, Orbán Viktor úgy reagált: álszentség lett volna.

Orbán Viktor közölte azt is, hogy az első, kormányfőként történő külföldi látogatásával kapcsolatban Lengyelországgal vannak tárgyalásban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?