Orbán: nem szorulunk kioktatásra demokráciából

Strasbourg |

<p>A magyar kormány nem szorul kioktatásra a demokrácia természetét illetően - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülésén.<br />&nbsp;</p>

A kormányfő az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló, Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő által készített jelentés vitájában, a képviselői felszólalásokra adott válaszában rámutatott: amikor az EP szerdán elfogadja az igazságtalan, Magyarországot mélyen sértő jelentést, azt legitim módon teszi majd, tehát neki nem áll jogában megkérdőjelezni a parlamenti döntést, de az egy "erősen balpártos", elfogult határozat lesz, "a vádló és a bíró ugyanaz lesz".
   
A miniszterelnök reagálásában kitért a homoszexuálisok jogaival kapcsolatos képviselői felszólalásra, és közölte, hogy a magyar alkotmány egyértelmű szabályozást tartalmaz, amely szerint "a házasság és a család azt jelenti, hogy férfi és nő, és mindegyikből egy, egy férfi, egy nő". A magyar alaptörvény senkit nem bánt, ez a megfogalmazás senki ellen nem irányul, ez ugyanis egy négyezer éves tradíció védelme - hangsúlyozta.
   
A zsidó felekezetet érintő felvetést Orbán Viktor így kommentálta: Magyarországon "a radikális, antiszemita csoportosulások támadásának középpontjában én állok mint a zsidó közösség védelmezője. Ezért első helyen (...) minden antiszemita fórumon engem támadnak".
   
Azzal kapcsolatban, hogy Hannes Swoboda szocialista frakcióvezető egyebek mellett azt kérdezte, miért nem érkeznek a befektetők Magyarországra, Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországon a beruházások folyamatosan növekednek. Ám vannak, akiknek nem tetszik a magyar gazdaságpolitika - folytatta -, ők bankárok és monopolhelyzetben lévő közműszolgáltatók. "Velük vitánk van. Megadóztatjuk a bankokat, csökkentjük állami eszközökkel a rezsi költségét, és egy méltányos közteherviselést vezetünk be" - mondta, nyomatékosítva, hogy a magyar kabinet mindezt folytatni fogja.
   
Megjegyezte azt is, hogy aki szerint korlátozni lehetne a magyarok szabadságát, az félreismeri a magyar nemzetet.
   
A miniszterelnök érdekes vitának nevezte az Európai Parlament és a Szovjetunió, a Brüsszel és Moszkva közötti összehasonlítását. A Szovjetunió idejében - mint mondta - kétség kívül nem fejthette volna ki a véleményét Moszkvában, vagy ha ismertethette is volna, nem valószínű, hogy hazaengedték volna. "Ezért feltehető, hogy a két entitás között nem lehet egyenlőségjelet tenni" - fogalmazott, hozzátette ugyanakkor: abban az időben is "saját magunktól valahol mások akartak megvédeni bennünket". Nem kell megvédeni a magyarokat saját maguktól - jelentette ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?