Orbán: Magyarországnak az EU-ban kell maradnia, hogy hozzáférjen a piacához

*

Magyarországnak az Európai Unió (EU) tagjának kell maradnia, hogy hozzáférjen az egységes piacához. Ezt Orbán Viktor magyar miniszterelnök mondta pénteken. Hozzátette: ha valamikor felbomlana az EU, Magyarország az utolsók között hagyná el azt.

Magyarország és Lengyelország ellentétben áll Brüsszellel, miközben több problémás pont is van: az LGBT-jogoktól kezdve egészen a sajtószabadságig. Az Európai Bizottság a homoszexuálisok diszkriminációja miatt júliusban indított eljárást a két ország ellen.

Orbán azt közölte, hogy Magyarország számára nem a Brüsszelből érkező pénz a legfőbb ok arra, hogy az EU-ban maradjon, hanem az EU egységes piaca.

„Brüsszelből egy év egészét tekintve több pénz jön, mint amit befizetünk, de ha ebből levonom azt, amit a nyugatiak kivisznek ebből az országból minden évben, akkor ez a mérleg már negatív” – mondta Orbán az állami rádióban.

„Az EU fontos számunkra, mert megnyitja a piacot Magyarország számára” – közölte Orbán. „Az EU mellett ki kell állnunk, benne kell maradnunk, hiába recseg-ropog, az utolsók között leszünk, akik még ott lesznek az EU-ban, ha az egyszer befejezi a pályafutását.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?