Öngyilkos merényletek

Jeruzsálem. Egy óra leforgása alatt két palesztin öngyilkos merénylő röpítette magát a levegőbe Izraelben és a Jordán nyugati partján tegnap reggel, s ezzel veszélybe sodorta a hetek óta tartó tűzszünetet a térségben. A tettesek kilétét illetően zűrzavaros helyzet alakult ki, miután több szervezet is vállalta a merényleteket.

A Jordán nyugati partvidékéhez közel elterülő Rós Hájin város bevásárlóközpontjában egy férfi nyolc órakor öngyilkos merényletével egy izraelit magával rántott a halálba, tíz további személy sérüléseket szenvedett. Egy órával később egy másik palesztin helyezte működésbe robbanószerkezetét a Jordán nyugati partvidékén fekvő Ariel izraeli telep bejáratánál egy buszmegállóban, amikor izraeli biztonsági erők igazoltatni akarták. Ennél a robbanásnál is egy izraeli halt meg, két további megsérült, egyikük állapota súlyos. Az izraeli rendőrség nem sokkal később kihallgatás céljából előállította egy fehér Škoda vezetőjét, akiről feltételezik, hogy oroszlánrésze volt a Rós Hájin-i merénylet megszervezésében, és elképzelhető, hogy köze volt a Tel-Aviv melletti, illetve az arieli telep közelében elkövetett öngyilkos akciók összehangolásához is.

Ezek voltak az első célzott öngyilkos merényletek Izrael ellen, amióta palesztin szélsőséges csoportok – június 29-én – egyoldalú fegyvernyugvást hirdettek meg. A Hamász már a múlt héten megtorló akciót helyezett kilátásba Izrael ellen, miután izraeli katonák Náblusz városában agyonlőtték két aktivistáját. Abdelaziz ar-Rantiszi, a Hamász szóvivője tegnap védelmébe vette a két új öngyilkos merényletet, s kijelentette: az összes palesztin frakció elhatározta, hogy válaszol az izraeli katonai akciók fokozására. Hasonlóan fogalmazott állásfoglalásában az Iszlám Dzsihád szóvivője is, hangoztatva: Izrael „nem tartja tiszteletben a tűzszünetet, és a tűzszüneti megállapodás első napjától fogva folytatja támadásait a palesztin nép ellen”. Hozzátette mindamellett: nem tudja, kik követték el a keddi merényleteket, szervezete ugyanis továbbra is tartani kívánja magát a tűzszünethez.

A találgatások után az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai radikális palesztin csoport közölte, hogy emberei hajtották végre mindkét öngyilkos akciót. A Jasszer Arafat palesztin elnök vezette Fatah mozgalom fegyveres szárnyának tartott csoport közölte azt is, hogy mindkét merénylő Nábluszból származik. Ebben a városban egy pénteken végrehajtott izraeli akció során megöltek négy palesztint. Az izraeli biztonsági erők szerint is nábluszi Fatah-aktivisták követték el a Rós Hájin-i merényletet. Móse Jaalon izraeli vezérkari főnök azonban a „Fatah renegátjainak” nevezte az elkövetőket. A rendőrség megállapította, hogy nincs közvetlen kapcsolat a két robbantás között. Harel Knafo, a nábluszi körzet (izraeli) rendőrfőnöke sajtóértekezletén kijelentette: nem ugyanaz a szervezet áll a robbantások mögött, véletlenül következtek be többé-kevésbé egy időben. A biztonsági erők mégis vizsgálják az összehangoltság lehetőségét, mert a merényletekben hasonló összetételű robbanószert használtak. Közvetlenül ezt megelőzően ugyanis a Hamász honlapján magára vállalta az Ariel telep bejáratánál elkövetett öngyilkos merényletet. Az AFP szerint egy névtelen telefonáló a szervezet fegyveres szárnya, az Ezzeddin Kasszám Brigádok nevében vállalta az akciót, és közölte a nábluszi illetőségű, 21 éves merénylő nevét is.

Válaszul a merényletekre izraeli kormánykörök jelezték, hogy elhalasztják 76 palesztin fogoly előzőleg bejelentett szabadon bocsátását. Az akciót közép-európai idő szerint 11 órakor kezdték volna meg a közel-keleti útiterv előmozdítását szolgáló gesztusként. Móse Kacav izraeli elnök hétfőn törölte büntetésüket. Ariel Saron miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy Izrael képtelen lesz folytatni a palesztinokkal megkezdett békefolyamatot, ha nem állítják le teljesen a terrorcselekményeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?