Olaf Scholz: Stabil az európai bankrendszer

olaf scholz k

Az európai bankrendszer stabil, „kifizetődő volt”, hogy az elmúlt években szigorú bankszabályok és előírások születtek Európában – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár pénteken Brüsszelben, az uniós vezetők kétnapos csúcstalálkozójának befejező, euróövezettel foglalkozó munkanapját követően.

Azzal összefüggésben, hogy a Deutsche Bank részvényeinek értéke jelentősen csökkent pénteken, a német kancellár leszögezte: a bank erős, nincs ok kétségekre a jövőjét illetően. A Deutsche Bank alaposan átszervezte és modernizálta üzleti modelljét, és nagyon nyereségessé vált – tette hozzá.

Scholz arról is beszélt, hogy az uniónak „a lehető legyorsabban még több kereskedelmi megállapodást kell kötnie", példaként pedig az Európai Unió és a dél-amerikai közös piac országai (Mercosur) közötti szabadkereskedelmi megállapodást nevezte meg. Kiemelte: az EU-nak „tisztességes partnernek" kell lennie, ami szavai szerint azt jelenti, hogy a kereskedelmi megállapodásoknak segíteniük kell a partnerországokat ellátási láncaik kiépítésében.

Paschal Donohoe, az eurócsoport elnöke a csúcsértekezletről távozva újságíróknak nyilatkozva közölte: az uniós bankok a szigorú szabályozásnak köszönhetően képesek ellenállni a jelenlegi zavaroknak.

„Nagyon bízom a bankrendszerünkben, amely a likviditás és a rugalmasság megfelelő mértékét építette ki. Már látjuk az eredményét mindannak, amit a múltban tettünk. Továbbra is stabil megközelítést kell alkalmaznunk" – fogalmazott.

Kijelentette továbbá: noha „természetesen" tisztában van a piaci fejleményekkel, az európai bankrendszer szilárd a 2008-as pénzügyi válság után elfogadott „politikai döntéseknek" köszönhetően. Figyelmeztetett ugyanakkor: folytatni kell a közösség pénzügyi szabályozásának megerősítését.

Uniós diplomaták beszámolója szerint a tanácskozás során Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a tagállami vezetőknek elmondott beszédében azt mondta: az eurózóna bankszektora „rugalmas" az erős tőke- és likviditási mutatóknak és annak köszönhetően, hogy az EU-tagországok mindegyike alkalmazza a banki szabályozásokat. Közölte: ha a bankoknak segítségre van szükségük, az uniós központi bank készen áll arra, hogy segítséget nyújtson. Az EKB eszköztára képes arra, hogy szükség esetén likviditást biztosítson az euróövezet pénzügyi rendszere számára - mondta.

Mark Rutte holland miniszterelnök a tanácskozást követően azt mondta, az elmúlt években hozott intézkedéseknek pozitív hatásuk volt az európai bankrendszerre. „Általánosságban úgy gondolom, hogy jó formában vagyunk" - fogalmazott.

Ugyanakkor megjegyezte: „legfőbb ideje", hogy már a következő hónapban lezárják a bankunió reformjáról szóló megbeszéléseket, bár a jelenlegi felügyelet elég erős, meg kell tenni az utolsó lépéseket.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök az euróövezeti csúcstalálkozót követően bizalmát fejezte ki az európai bankrendszer iránt, és azt mondta: meggyőződése szerint a bankrendszer „stabil és erős". Európa megtanulta a leckét a legutóbbi pénzügyi válságból, hogy „biztosítsa: a múlt hibái ne ismétlődjenek meg".

Kijelentette, „teljesen biztos" a görög bankok stabilitásában és szilárdságában, majd hozzátette: a nemteljesítő hitelek aránya az 2019-es 40 százalékról 2023-ra 10 százalék alá csökkent az országban.

Pedro Sánchez spanyol kormányfő azt mondta, az Európai Unió egységesebb, „jobban felkészült" és „más receptekkel" rendelkezik a lehetséges új válságokra, mint a legutóbbi gazdasági válság idején.

„Szerencsére Európa tanult az egy évtizeddel ezelőtti pénzügyi válság tanulságaiból" – fogalmazott Sánchez, majd kiemelte: ez segített abban, hogy jobban felkészüljön olyan kihívásokra, mint a koronavírus-járvány, vagy az ukrajnai háború.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök azt mondta, támogatja az Európai Központi Bank azon kezdeményezését, hogy az osztrák Raiffeisen bankot kilépésre kényszerítse Oroszországból. Amennyiben ez nem valósulna meg, a lengyel kormányfő szankciók lehetséges bevezetését szorgalmazta a bankkal szemben.

„A Raiffeisen International továbbra is üzleti tevékenységet folytat Moszkvában, pénzt keres és az orosz költségvetés befizetője" – fogalmazott.

Véleménye szerint céldátumot kell meghatározni a vállalatok számára, hogy felszámoljanak minden üzleti tevékenységet Oroszországban. Ha nem, akkor bizonyos szankciókat vagy intézkedéseket kell hozni ellenük – tette hozzá Morawiecki.

Az uniós vezetők az euróövezeti csúcstalálkozót követően elfogadott zárónyilatkozatukban kijelentették: az Európai Unió tagországainak gazdasága a magas infláció és az energiaárak ellenére a vártnál egészségesebb alapokon kezdték meg a 2023-as évet. Az uniós bankszektor rugalmas, erős tőke- és likviditási pozíciókkal rendelkezik.

Hangsúlyozták: a bankunió jelentősen megerősítette az uniós bankrendszer rugalmasságát és ellenállóképességét, ugyanakkor folyamatos erőfeszítésekre van szükség kiteljesítése érdekében. Figyelmeztettek továbbá: az erős európai pénzügyi architektúra kulcsfontosságú a tartós befektetések vonzásában, az innováció és a munkahelyteremtés támogatásában, valamint a zöld és digitális átállás felgyorsításában. A gazdaságirányítási keret a gazdasági és monetáris unió felépítésének kulcsfontosságú pillére, támogatja az euró stabilitását és az euróövezet gazdaságának rugalmasságát – közölték.

Végezetül leszögezték: továbbra is elkötelezettek a tagállami gazdaságpolitikák szoros összehangolása mellett, a gazdaságok ellenálló képességének növelése érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?