Olaf Scholz: az orosz csapatok kivonása nyithatja meg az utat a béketárgyalásokhoz

Olaf Scholz

Az orosz csapatok kivonása nyithatja meg az utat az Oroszország Ukrajna elleni háborújának lezárásól szóló béketárgyalásokhoz – mondta Olaf Scholz német kancellár kedden Berlinben.

A kormányfő a katolikus Szent Egyed közösség nemzetközi békekonferenciáján a beszédét követő fórumon egy résztvevő azon kérdésére, hogy nem kellene-e jobban szorgalmazni a tűzszünetet Ukrajnában, elmondta, hogy nem lenne elfogadható, ha egy tűzszünet „legitimálná a rablóhadjáratot”.

Az a tény, hogy Oroszország megszállta Kelet-Ukrajna egy részét, nem vezethet ahhoz, hogy a szomszédos országtól katonai erővel elvett terület „örökre Oroszországé marad”.

Ezért a tűzszünethez és a béketárgyalásokhoz elengedhetetlen az a belátás Moszkva részéről, hogy „a csapatok kivonásáról is szó van”. Ebben az esetben megnyílik a lehetőség a tárgyalásokra, amelyeken „az ukrán kormány részt is vesz, ebben biztos vagyok” – húzta alá Olaf Scholz.

Hozzátette: nem szabad elhinni a „meséket”, amelyek szerint Kijev és Moszkva röviddel az orosz támadás megindítása után már egy kidolgozott békeszerződésről tárgyalt, de az Egyesült Államok vagy Nagy-Britannia megakadályozta a megállapodás megkötését. Tárgyalások valóban zajlottak, de nem voltak sikeresek, mert az orosz elnök csak kihasználta a tárgyalásokkal töltött időt, hogy a Kijev elleni művelet kudarca után átszervezze csapatait és újabb támadást indítson, ezúttal Kelet-Ukrajna ellen – fejtette ki a német kancellár.

Olaf Scholz a pódiumbeszélgetés előtt elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy valószínűleg egész Európában nincsen senki, aki erősebben kívánná a békét, mint bárki Ukrajnában, de óvakodni kell „a látszatmegoldásoktól, amelyek csak a nevükben hordozzák a békét”, mert „a béke szabadság nélkül elnyomás, igazságosság nélkül pedig diktátum”.

Arról is szólt, hogy kormánya közreműködésével sikerült megnyerni a közös gondolkodásra számos fontos afrikai, ázsiai és latin-amerikai országot, köztük Kínát, Indiát, Egyiptomot, Szaúd-Arábiát és Brazíliát, amelyekkel Németország együtt dolgozik az úgynevezett ukrán békeformula továbbfejlesztésén és a békés rendezés alapelvein. Ez a munka az Ukrajna elleni orosz háborúval kapcsolatos felfogások, megközelítések különbözősége miatt is „nem könnyű, erőfeszítést és időt igényel”, holott „időnk valójában nincsen, mert Oroszország mindeközben továbbra is bombáz, gyilkol és kínoz Ukrajnában” – mondta Olaf Scholz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?