Obama vétóval fenyegeti a szíriai menekültek fokozottabb átvilágítását előíró törvényt

Washington |

<p>Vétót helyezett kilátásba Barack Obama amerikai elnök azzal a törvénytervezettel kapcsolatban, amely a Szíriából és az Irakból érkező menekültek fokozottabb átvilágítását célozza - közölte szerdán a washingtoni Fehér Ház.</p>

Az elnöki hivatal szerint a törvénytervezet, "tarthatatlan", mert ahelyett, hogy fokozná az amerikaiak biztonságát, csak jelentősen hátráltatná a menekültbefogadási programot, amely pedig mind a humanitárius, mind a nemzetbiztonsági szempontoknak eleget tesz. Republikánus törvényhozók, akik a pénteki párizsi terrortámadásokra kívántak reagálni, középutas megoldásként jellemezték az átvilágítást szigorító törvénytervezetet. A készülő jogszabály ugyanakkor nem tesz eleget néhány, a konzervatív ellenzéki párt némely elnökjelölt-aspiránsa által is megfogalmazott követelésnek, miszerint a menekülteket vallási kikérdezésnek is alá kellene vetni, vagy le kellene állítani a menekült-betelepítési programot.    A szövetségi kongresszus felsőházában Dianne Feinstein demokrata és Jeff Flake republikánus szenátor olyan törvénytervezetet kíván benyújtani, amelynek értelmében minden olyan személy ügyében korlátoznák a vízumkiadást, aki az elmúlt év során Irakban vagy Szíriában élt. A tervezett jogszabály azt is előírná, hogy a belbiztonsági miniszter, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója és a nemzeti hírszerzés igazgatója (DNI) egyaránt szavatolja, hogy a vizsgált menekültek nem képeznek nemzetbiztonsági kockázatot.    A szíriai polgárháború kitörése óta eltelt több mint négy év során legfeljebb 2200 menekültet fogadtak be az Egyesült Államokban, s átvilágításuk akár három évig is eltarthatott. A folyó költségvetési évben az Obama-kormány 10 ezer szíriai menedékkérőt kíván betelepíteni.    Szakértők szerint a szenátus várhatóan a hálaadás napjáig (november 26-ig) nem szavaz majd az ügyben. Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke a hét elején bejelentette, hogy a szövetségi törvényhozás alsóháza csütörtökön egy törvénytervezetről fog szavazni, amelynek értelemében felfüggesztenék a szíriai menekültek befogadását mindaddig, amíg az illetékes hatóságok megállapítják, hogy az alkalmazott átvilágítási rendszer képes-e kiszűrni közülük a terroristákat.    A párizsi terrortámadások nyomán 31 amerikai szövetségi tagállam kormányzója foglalt állást a szíriai migránsok államukba történő betelepítése ellen. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?