Obama szerint a Szentföldön békének kell lennie

Jeruzsálem |

<p>El kell érkeznie a békének a Szentföldre - hangoztatta Barack Obama amerikai elnök szerdán, miután megérkezett Izraelbe, ahol először tesz látogatást elnökként.</p>

A tel-avivi Ben Gurion repülőtérre mintegy ezren sereglettek az amerikai elnök köszöntésére, fogadására ott volt az izraeli államfő, az összes miniszter és a főrabbik.

    Elsőként Simon Peresz elnök üdvözölte őt Izrael földjén. "Amerika és Izrael kicsit különbözik méretében. Méretben, de nem végzetében. Az amerikai álom a Bibliából ered, az izraeli szellemet pedig az amerikai kiválóság inspirálja"- mondta Peresz. "Azonosak a veszélyeink és azonosak a reményeink. Isten hozta itthon" - tette hozzá.      Benjámin Netanjahu miniszterelnök köszönetet mondott Obamának, hogy elismeri Izrael jogát az önvédelemhez, majd Izrael stabil és biztos béke iránti vágyáról beszélt.      Obama - aki elnöki mandátuma előtt már járt Izraelben - válaszában megemlítette, hogy a zsidók már háromezer évvel ezelőtt ezen a területen éltek. Ezzel Obama a közel-keleti programját ismertető - Kairóban 2009-ben elhangzott - beszédét korrigálta, amikor Izrael megszületését csakis a holokauszthoz kötötte, komoly izraeli bírálatokat kiváltva.      Ami a közel-keleti békét illeti, Obama leszögezte, hogy "Amerika tisztában van a béke megteremtésének nehézségeivel, de mégis békére törekszik Izrael és szomszédjai között".     A hivatalos üdvözléseket követően az elnök sorra kezet fogott a hadsereg Vaskupola nevű egységének minden megszeppent kiskatonájával, sőt beszédbe is elegyedett velük. Ezt követően - a szikrázó napsütésben a protokollra is fittyet hányva - Obama lekapta zakóját, majd Netanjahuval együtt ingujjra vetkőzve és gyalog folytatta útját az őt Jeruzsálembe szállító helikopterig, miközben a rá váró limuzinok a parkolóban maradtak.      Eközben a palesztin területeken, elsősorban Gázában és Hebronban, tömegek tüntettek a látogatás ellen. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?