Obama leveleit is látták az orosz hackerek?

Washington |

<p>Barack Obama amerikai elnök levelezésének nem bizalmas részét is olvashatták azok az orosz hackerek, akik tavaly hatoltak be a Fehér Ház számítógépes rendszerébe - írta szombaton a The New York Times című amerikai napilap, kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva.</p>

A források hozzátették: arra továbbra sem utal semmi, hogy a számítógépes kalózok az elnök személyes e-mail fiókjához is hozzáfértek volna. Olyan levelezési archívumban tudtak keresgélni, amelyek fehér házi illetékesek e-mailjeit tartalmazták, köztük levélváltásokat is Obamával.     A Fehér Ház nemrégiben erősítette meg, hogy orosz hackerek tavaly - a külügyminisztériumon keresztül - behatoltak számítógépes rendszerébe, de sietett közölni, hogy bizalmas információhoz nem fértek hozzá.     A lap szerint viszont a behatolás jóval mélyebbre ható és aggasztó volt, mint azt hivatalosan elismerik. Tisztviselőkre hivatkozva a The New York Times egyebek között azzal érvelt, hogy még a nem bizalmas üzenetek is tartalmaznak kényes információkat, hiszen vannak köztük például üzenetváltások diplomatákkal, levelezések hivatalos eseményekről vagy személyi mozgásokról. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?