Obama és Putyin telefonbeszélgetése

Washington/Moszkva |

<p>Az ukrajnai helyzetnek szentelt egyórás telefonbeszélgetést folytatott ismét, hat nap leforgása alatt már másodszor Barack Obama és Vlagyimir Putyin.</p>

Míg a Fehér Ház közleményében azt emelte ki, hogy az amerikai elnök a diplomáciai rendezés menetrendjének elfogadására próbálta rávenni tárgyalópartnerét, a Kreml tájékoztatója a válság megítélésében és okaiban fennálló nézeteltérésekre helyezte a hangsúlyt.

    A Fehér Ház szerint az Obama közölte Putyinnal, hogy Oroszország krími cselekedeteivel megsértette Ukrajna szuverenitását és területi épségét, ami arra késztette Washingtont, hogy európai partnereivel összehangoltan válaszlépéseket tegyen.

    Obama jelezte, hogy van lehetőség a krími válság diplomáciai megoldásra Oroszország, az ukrán nép és a nemzetközi közösség érdekeinek megfelelően. A Washington által javasolt rendezés keretében az ukrán és az orosz kormány közvetlen tárgyalásokat folytatna a nemzetközi közösség közbenjárásával, nemzetközi megfigyelők szavatolnák az ukrán állampolgárok, köztük az oroszok jogainak védelmét, az orosz csapatok visszatérnének krími támaszpontjaikra, a nemzetközi közösség országai pedig együttműködve nyújtanának támogatást a májusi választásra készülő ukrajnaiaknak.

    A Kreml által kiadott közlemény szerint Obama és Putyin telefonbeszélgetése során felszínre kerültek a válság megítélésével és keletkezésének okaival kapcsolatos nézeteltérések. Putyin hangsúlyozta, hogy az alkotmányos puccs révén hatalomra került, "össznemzeti mandátumot nélkülöző" kijevi vezetés teljesen törvénytelen megoldások elfogadására próbálja rákényszeríteni Ukrajna keleti és délkeleti régióit. Az orosz államfő leszögezte, hogy országa nem tudja figyelmen kívül hagyni az ezzel összefüggő segélykéréseket, és a nemzetközi joggal teljesen összhangban cselekszik.

    Az orosz elnöki hivatal tájékoztatója szerint Putyin hangsúlyozta, hogy milyen fontosak az orosz-amerikai kapcsolatok a stabilitás és biztonság szavatolása tekintetében szerte a világon.  "Ezeket a kapcsolatokat nem szabad feláldozni egyes - akár nagyon jelentős - nemzetközi problémákkal kapcsolatos nézeteltérések miatt" - idézte a Kreml az orosz elnök szavait.

    A telefonbeszélgetés az amerikai fél kezdeményezésére jött létre.

    A washingtoni közlemény szerint a két elnök abban állapodott meg, hogy Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter folytatja az egyeztetéseket az ukrán kormánnyal és a partnerországokkal a válság rendezése érdekében.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?