Obama-ellenes, fajgyűlölő feliratok Floridában

Florida |

<p>Barack Obama-ellenes, fajgyűlölő feliratokat festettek vandálok állami járművekre a floridai Orlandóban - számolt be az esetről vasárnap a helyi sajtó. Az ismeretlen elkövetők 60 kocsin hagytak üzeneteket festékszóró pisztollyal vasárnapra virradóra.</p>

"Oboma kábítózik" - ezt mázolták kék festékkel egy terepjáró oldalára, szándékosan elferdítve a politikus nevét. Barack Obama, a Demokrata Párt valószínű elnökjelöltje korábbi életrajzi könyvében arról írt, hogy fiatal korában kipróbálta a kábítószerezést. A sajtó más feliratot konkrétan nem említett, csak annyit közölt, hogy fajgyűlölő tartalmú is volt közöttük.

Az elcsúfított kocsik szélvédőjén Hillary Clintont támogató személyek névjegykártyáit hagyták. A volt first lady három hete zárta le saját elnökválasztási kampányát, s pénteken először kampányolt együtt Obamával a Demokrata Párt győzelme érdekében.

Egyes beszámolók szerint az autókon Obamán kívül a leendő republikánus elnökjelöltet, John McCain szenátort becsmérlő, viszont Clintont támogató üzenetek is voltak.

A New York-i szenátor stábja nyilatkozatot tett a vandálok akciója kapcsán arról, hogy "nincs tolerancia az ilyen fajta cselekedetek iránt a politikában". Hillary Clinton erőteljesen támogatja Barack Obamát és minden támogatóját erre buzdítja - tartalmazza az állásfoglalás. Az orlandói rendőrség vizsgálja az ügyet. (MTI)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?