„Obama dögöljön meg kergemarhakórban”

Washinton |

<p>Nem éppen karácsonyi jókívánság. Trump egyik kampányfőnöke azt szeretné, ha Barack Obama elnök jövőre elpatkolna. De nem akárhogy.</p>

Carl Paladino egy megyei lap év végi ankétján közölte a jókívánságot, majd nyilatkozatát az AP hírügynökségnek is megerősítette. „Vigye el a kergemarhakór, miután kiderül, hogy viszonya volt egy tehénnel, és a dögtemetőbe tegyék” – mondta Paladino egy buffalói lapnak, amely arra volt kíváncsi, mit kívánnak 2017-re ismert emberek. Az elnök feleségének, Michelle Obamának azt kívánta, éljen kényelmesen valahol Zimbabwe belsejében egy barlangban egy gorillával.Paladino később még pontosította, hogy kijelentése nem volt rasszista indíttatású, nem függ össze azzal, hogy a távozó elnök és felesége színes bőrű, csupán Obama elnöki teljesítményét kommentálta.Paladino terjesztette azt a választás előtt, hogy Obama nem keresztény, hanem muzulmán vallásúPaladino Donald Trumphoz hasonlóan milliomos ingatlanmágnás, 2010-ben sikertelenül próbálkozott megszerezni New York állam kormányzói posztját. (AP)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?